Legenda és valóság – hét „végzet asszonya” a világtörténelemből
2018. július 19. 09:59 Múlt-kor
Korábban
Johanna nőpápa legendája
A legenda: A szóbeszéd szerint a katolikus egyház a mai napig rejtegeti egy női pápa létezésének bizonyítékait. A legenda szerint Johanna férfinak öltözve szerzetesnek állt, majd 855-ben, VIII. János néven pápává választották. Két éven át töltötte be ezt a titulust, mígnem egy nyilvános körmenet alkalmával gyermeket szült titkos szeretőjétől. A nőpápát a felbőszült tömeg agyonverte.
A mítoszoszlatás: Válogatásunk utolsó asszonya időben ugyan korábban élt, mégis a lista végére tettük, aminek oka egyszerű: a többiekkel ellentétben valószínűleg nem is létezett. A róla szóló szóbeszéd a 10. században keletkezhetett, amikor sok pápa mögött római nemesi családok asszonyai álltak. E végzet asszonyai annak a szexpolitikának voltak a megtestesítői, amelyből Johanna, a nőpápa legendája, vagy inkább szatírája született. A 16-17. század protestáns írói Johanna nőpápa történetével próbálták gyengíteni a pápaság intézményét. Az első hivatalos cáfolat mégis egy kálvinista író, David Blondel nevéhez fűződik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap