Látványos kincseket is rejtett az újonnan feltárt pálos kolostor
2018. november 16. 11:52 MTI
A Herman Ottó Múzeum régészei dolgoztak a Bükk-vidékén található szentléleki pálos kolostor feltárásán a 2018. november 15-én tartott a nyílt napon. A Szentlélek tiszteletére szentelt kolostorról kapta a terület a ma használatos Bükkszentlélek nevet.
Korábban
Az érdeklők megtekinthették a gótikus kolostorépület eddig föld alatt rejtőző, 300 éven át láthatatlan épületszárnyát és a feltárás során előkerült leletanyag legérdekesebb darabjait.
A Pálos szerzetesrendet a tatárjárás után alapította egy kanonokból lett remete, a szentté avatott Özséb. Miután a remete életmódra adta a fejét, egyik éjszaka imádkozás közben látomása támadt a kereszt előtt. Sok kis lángocskát látott szerte szét, melyek lassan összegyűltek, és fénynyalábbá váltak. Özséb megértette az üzenetet, miszerint a lángok a szerteszét élő remeték voltak, és közösségbe kellett tömörítenie őket. - áll a Pálosok honlapjáról letölthető rendtörténeti dokumentumban.
Eredetileg nem a népszerűbb Szent Pált követték, az apostolt, hanem annak a remetének a tanait tették sajátjukká, aki az egyiptomi sivatagban bolyongott, élt remeteként.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap