Las Vegas-t 35, Disneylandet 59 évvel előzte meg a lágymányosi Konstantinápoly, Buda szórakoztató-negyede
2020. július 11. 08:33 Jamrik Levente
Korábban
Végjáték: a török áfium
Bár Ráth Károly főpolgármester kilátásba helyezte, hogy villamossal is megközelíthető lesz a lágymányosi vigalmi negyed az Erzsébet híd 1898-ban esedékes felavatása után, ám ígéretét sohasem kellett betartania.
A főváros részéről ugyanis a gyorsan kivetett 4 százalékos színházi és mulató adó, a folyamatos rossz időjárás, illetve ennek következtében elszaporodó szúnyoginváziók miatt, a főváros lakóit már nem érdekelte a dél-budai díszletváros nyújtotta szórakozási lehetőségek, így a nyitástól számított fél év elteltével a vállalkozás csődbe ment.
A céget hivatalosan 1896. október elsején számoltatta fel Ney Aladár királyi ítélőtáblai bíró. A sok hiteltartozás és ki nem fizetett biankók miatt, Somossy három év múlva kénytelen volt a Nagymező utcai mulatóját is elárvereztetni.
Volt lokáljának évi 7200 koronás kegydíjából bár még annyi futotta öreg erejéből, hogy megnyitotta a Király utcai Új-Somossynak hívott orfeumát, de ezt is csakhamar csődbe vitte nagyvonalú költekezési szokásai miatt. Az öreg Singer teljesen elszegényedve 1902. szeptember 19-én halt meg Nagymező utcai egykori orfeumával szemközti kis bérlakásában.
A promontori Duna-ágat 1903-ban vette vissza az állam az élet császárának kölcsönt adó uzsorásoktól, hogy további feltöltések után itt építhesse fel a József Műegyetemet. A megmaradt lágymányosi tó teljes feltöltésére a Horthy Miklós (ma Petőfi) híd megépüléséig kellett várnia a budapestieknek, hogy 1960-tól a párt itt építhesse fel a campus többi tanulmányi épületét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap