Kövér papok, telt asszonyok, sovány szentek: széles skálán mozgott a túlsúly megítélése a középkorban
2020. június 11. 17:33 Múlt-kor
Korábban
A testsúly és a vallás
Az aszkéta életmódot dicsérő keresztény tanok szorosan összefüggenek az étkezésben gyakorolt önmegtartóztatással. Az egyház által előírt időszakokban való böjtölést szigorúan betartották a középkorban, és a bűnbocsánat elnyerését is gyakran kötötték az étrendbeli korlátozásokhoz.
A 6. századi ír Finnian-penitenciálé például a gyilkosság vagy a paráználkodás puszta gondolatáért is egy évnyi szesz- és húsmentes életet ír elő, az a szerzetes pedig, aki megüt egy másik szerzetest, egy évig csak kenyéren és vízen élhet. Aki valóban el is követi a paráználkodást, annak két évig kell így étkeznie.
Habár a falánk embereket Dante a 14. században a pokol harmadik körébe helyezi, a kövérség nem volt kizáró ok a szentté avatásban sem: a középkor első számú tudós-szentje, Aquinói Szent Tamás például elég telt alkattal bírt ahhoz, hogy az súlyos ödémát okozzon.
A már említett aszkéta nők estében az elegendő ennivaló megtagadása kettős elfordulást jelentett a világi javaktól: nem csupán a finom falatok, de a szexualitás tekintetében is.
Ahogy a középkori emberek is tudták, bizonyos testzsírmennyiség alatt a nőknek gyakran nehezebb teherbe esni, így egy apáca esetében a rendkívüli soványság pontosan jelezte, hogy neki nem feladata a feleség és anya szerepét ellátni. Kijelenthető tehát, hogy a középkorban a nők fogyókúrázása éppen a szexuális vonzerő csökkentését szolgálta.
A vallási témájú műalkotásokban a szenteket máig magas, vékony emberekként ábrázolják, így bizonyos tekintetben máig él a középkor ezen örökségének egy része.
A középkori ábrázolásokon esetleg feltűnő kövér emberek jellemzően jeleznek valamit: Giotto di Bondone 14. századi, Kánai menyegző című festményén például a Jézus csodatételével kapcsolatban kételkedő férfi az egyetlen kövér alak. A középkori művészek ugyanebben a szellemben a zsidókat is gyakran ábrázolták kövér emberekként, „hitetlen” mivoltukat kiemelendő.
Bármilyen sok kellemetlenséget okoz napjainkban, a testképpel kapcsolatos vita a középkorban is jelen volt, és vélhetően egyidős az emberiséggel. Az emberi test az evolúció során a hízásra „optimalizálta” magát, hogy az élelmiszerhiányos időszakokban is biztosítsa túlélésünket.
Az elhízásnak számos olvasata létezett a középkor évszázadaiban – a ritkán éhező felsőbb osztályok a lustaság jelének, míg a ritkán jóllakó alsóbb osztályok követendő példának látták. A nők esetében bizonyos mértékig a termékenységet, hiánya pedig az ettől való visszahúzódást, a szentséget jelképezhette. A vélemények sokasága azonban korántsem mondható modern jelenségnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap