Különös hasonlóság az afrikai kőeszközöknél
2015. július 13. 17:52
Dél-Afrika két leghíresebb régészeti lelőhelyén, Sibuduban és Blombosban élő, középső kőkorszaki csoportok 71 ezer évvel ezelőtt több mint ezer kilométerre éltek egymástól, azonban szinte ugyanolyan típusú kőeszközöket használtak. Az egyetlen különbség az elkészítési módjaik között volt.
Korábban
„65 ezer évvel ezelőtt teljes más volt már a helyzet, ugyanis a szerszámkészítés technikái nagyfokú hasonlóságot mutattak, így kijelenthetjük, hogy ekkorra már hasonló kulturális hagyományok terjedtek el Dél-Afrika szerte” - mondta Lyn Wadley, a johannesburgi Witwatersrand Egyetem régésze.
A Wadley vezetésével zajló, amerikai, dél-afrikai, olasz és francia régészeket tömörítő nemzetközi kutatócsapat arra vállalkozott, hogy technológiailag és tipológiailag is összehasonlítsa Dél-Afrika két leghíresebb kőkori régészeti lelőhelyén, a Blombos-barlangban és a KwaZulu-Natalban található Sibudban lévő szakócákat, amelyek a modern ember viselkedésére is utalnak.
A korábbi tanulmányok eredményeit, valamint a régészeti helyszíneken feltárt, kőből készült szerszámokat megvizsgálva, a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy egyfajta egységességet lehet felfedezni a különböző kulturális entitások végtermékeiben. Annak ellenére, hogy a helyszíneken eltérő kőzetek találhatók, az ősemberek ugyanazt a mintát követték a kövek megmunkálása során. Hosszú, vékony, kétélű pengéket gyártottak, amelyeket nem csupán vágásra, hanem vadászat során is felhasználtak.
Mindez alátámasztja a komplex viselkedési hagyomány hosszan tartó rendszerének elképzelését, amely során tanítás és szóbeli utasítások révén áramlik az információ. A tanulmány arra is kitér, hogy ez a továbbadott tudás sem statikus, hanem fokozatos változáson ment át az idők során.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- A közönség részéről is kritika érte Seurat, a pointillizmus nagymesterének képeit
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap