Különös, ám sikeres szövetségre lépett Mussolini ellen az Egyesült Államok és az olasz maffia
2023. szeptember 18. 18:06 Múlt-kor
Korábban
Alku az ördöggel
Luciano ekkor már egy ideje börtönben ült, és hajlott a megállapodásra. Annyit kért, hogy a közép-nyugati büntetés-végrehajtási intézményből, ahol éppen ekkoriban ült, szállítsák át egy működési területéhez közelebbi helyre, továbbá szerette volna, ha csökkentik a harminc éves büntetését, illetve az egész műveletet titokban kívánta tartani, mert félt az esetleges fasiszta érzelmű olasz társai bosszújától.
A feltételeket végül elfogadták, így Luciano látogatóit nem ellenőrizték, a csomagjait békén hagyták és szabadon tárgyalhatott az embereivel.
Charles „Lucky” Luciano
Az együttműködés sikeresnek bizonyult, a maffiavezér tartotta a szavát, és Albert Anastasián, egy másik maffiavezéren keresztül, elintézte, hogy New York kikötője a béke szigete maradjon a háború alatt. Igaz, ezért el kellett törni néhány kart és lábat. Ha valahol azt tapasztalták, hogy egy szakszervezeti vezető sztrájkot szervez, „elbeszélgettek” vele. Az is előfordult, hogy Hoffenden gengsztereket küldött, hogy két németgyanús figurát megvizsgáljanak. Az eredmény az lett, hogy a két említett személyről azt a jelentést kapták, hogy többet nem fognak zavarni senkit.

Hadműveleti támogatás
1943. január 14–24. között tartották a casablancai konferenciát, amelyen Churchill és Roosevelt többek között egy új front megnyitását határozták el. A kinézett helyszín Szicília szigete volt, ám a szövetségesek meglepve tapasztalták, hogy földrajzi ismereteiket alaposan fel kell javítani. Szerencséjükre éppen kéznél volt az a szervezet, amely információkat gyűjthetett a területről.
Az amerikai haderő által a maffia információi alapján lebombázott ellenséges hajók Szicília mellett
Lucky Luciano és Meyer Lansky segítségével a maffia a Szicíliáról bevándoroltak és menekültek százait irányította a haditengerészet hírszerzéséhez. Ott kihallgatták őket, ha rendelkezésükre álltak fényképek vagy más dokumentumok, bekérték, valamint részletesen be kellett számolniuk szülőhazájuk földrajzi viszonyairól. Az így összegyűjtött adatokat egy háromfős csapatra bízták, amelyet a szicíliai nyelvjárásokat ismerő Anthony J. Marsloe hadnagy vezetett, és amelynek tagja volt Paul A. Alfieri hadnagy is.
Az adatok felhasználása mellett az invázió 1943. július 9-10-én indult meg. A szövetséges csapatokkal együtt megérkezett Marsloe hírszerző egysége, amely felvette a kapcsolatot a frontvonal mögött egy brooklyni maffiózó emberével, akit Lucky Luciano csempésztetett haza Szicíliába, mivel az amerikai hatóságok rendőrgyilkosságért villamosszékbe akarták küldeni.
Az egységet vezető Alfieri megkapta a Luciano nevében kért segítséget. A helyiekkel együtt megtámadták az egyébként kevéssé őrzött olasz haditengerészeti parancsnokságot, ahol Alfieri értékes térképekre bukkant. Ezeken többek között a tengeri aknazárakat és a tengelyhatalmak parti védműveit is feltüntették. Az akcióért Alfieri később kitüntetést kapott.
Az amerikaiak bevonulását üdvözlik a szicíliai Palermo lakosai
A maffia és a flotta együttműködéséről, amely az Underworld (Alvilág) hadművelet nevet viselte, a parancsnokság döntése értelmében a későbbiekben nem eshetett szó, csak évtizedekkel később hullt le a lepel a különös szövetségről. Az amerikaiaknak Szicíliában később meg is gyűlt a bajuk a helyi alvilággal, mivel eleinte következetesen eltávolították a fasiszta tisztségviselőket és polgármestereket, akiket azonban gyakran a maffia emberei váltottak fel, így a második világháború után a szervezett alvilág visszaszerezhette a hatalmát.
Talán az értékes segítség is szerepet játszhatott abban, hogy Lucky Luciano börtönbüntetését rövidebbre szabták, és 1946-ban kiutasították Olaszországba. Nem maradt ott sokáig, hamarosan áttelepült Kubába, hogy onnan folytassa hatalma építését.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Kós Károly és Bánffy Miklós életművét ünnepli a Pesti Vigadó új kiállítása 12:29
- Újabb Munkácsy-alkotással bővült Pákh Imre gyűjteménye 11:28
- Kortárs művészeti különlegességekkel és páratlan platinaékszerekkel készült a BÁV a karácsonyra 09:50
- 35 kilométert autózott a Holdon az Apollo–17 legénysége 08:20
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában tegnap
- Bizalmatlansággal fogadták a szabadságharc vezetői Bem Józsefet tegnap
- Hogyan fogadta az amerikai sajtó az 1. világháború kitörését? tegnap
- Juntája tagjait is lefokozta a puccsal hatalomra került Pinochet tábornok tegnap