Különleges képek a Rushmore-hegy szobrainak készítéséről
2018. április 17. 11:41 Múlt-kor
A Dél-Dakotában fekvő Rushmore-hegyen található, sziklába vájt elnökszobrok az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb turistalátványosságát jelentik, ám az emlékmű megalkotásának folyamatáról viszonylag kevés képet és tényt ismerünk. A nemzeti emlékhelyen négy elnök, George Washington, Thomas Jefferson, Theodore Roosevelt és Abraham Lincoln arcképe magasodik ki a sziklák közül.
Korábban
Maga a Rushmore-hegy 1745 méter magas, az 1927 és 1941 között elkészült szobrok pedig 18,2 méter magasak.A sziklába vájt elnökfejek ötletét eredetileg Dél-Dakota hivatalos történésze, Doane Robinson vetette fel, aki így szeretett volna látogatókat vonzani az amerikai kormány által az 1876-os Little Bighorn-i csatában az Ülő Bika és Őrült Lő vezetésével küzdő sziú indiánoktól megszerzett területre. Robinson vadnyugati hősök, köztük Buffalo Bill alakjával szerette volna megvalósítani a projektet, ám később végül úgy döntöttek, szerencsésebb, ha amerikai elnökök fejeit faragja ki a Rushmore-hegy szikláiból.
A kongresszusi és elnöki jóváhagyást követően a projekt megvalósítója, egy idahói mormon család gyermeke, a szobrászatot Párizsban tanult Gutzon Borglumés 400 asszisztensével (bányászok, sziklamászók, szobrászok) megkezdték a munkálatokat: kezdetnek 410 ezer tonna követ robbantottak ki a hegyoldalból. Washington feje 1934-re készült el, míg Jeffersoné két évvel később. Lincoln esetében a szakáll okozott némi problémát, ám 1937-re vele is elkészültek, Teddy Roosevelt pedig 1939-től figyeli a látogatókat gránitszemüvegén keresztül. A tervek között szerepelt, hogy Susan B. Anthony amerikai feminista, polgárjogi aktivista arcával is kiegészül az elnökszobrok sora, ám a kongresszus elvetette az ötletet, amelyért egyébként Borglum sem rajongott. A több évtizeddel ezelőtti tervek szerint emellett az elnökök törzsét is kifaragták volna, ám ez végül a pénzhiány miatt nem valósult meg. Az emlékmű azonban a popkultúra része lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap