Külföldön világhír várta volna, mégis a hazáját választotta Latabár Kálmán

A színművész otthonában, 1966-ban készült fotó (Kép forrása: Fortepan/ Szalay Zoltán)

1902. november 24-én Kecskeméten született híres színészdinasztiában: dédapja, Latabár Endre Magyarország egyik legismertebb színésze, színészpedagógusa és színigazgatója volt.

Az ifjú Kálmán 1921-ben végzett Rákosi Szidi színésziskolájában, 1923-ban szerződtette táncos-komikusként a Fővárosi Operettszínház.

1928-1931 között Árpád öccsével külföldön lépett fel zenés artistaszámokkal, a kritikusok már akkor a legnagyobbakhoz, Buster Keatonhoz és Chaplinhez hasonlították őket.

Max Reinhardt Európa fiatal színésznemzedéke legjobbjainak tartotta a testvérpárt, akikre világkarrier várt, ők mégis hazajöttek, mert magyar színészek akartak lenni.

1933. áprilisában a Fővárosi Operettszínház Bolondóra című „burleszkoperettjében” először volt látható a színpadon együtt id. Latabár Árpád és két fia. A kuriózumnak számító debütálásról így emlékezett meg évtizedekkel később a színésztárs, Rátonyi Róbert: „A két Latabár mindazt, amit tízesztendős artista- és színészi pályafutásuk alatt megtanultak, a rengeteg ötletet, mókát, szédületes táncfigurákat szinte belezsúfolták az előadásba. Amíg a színpadon voltak, egy pillanatra sem szűnt meg a viharos derültség. Márpedig sokat voltak színpadon.” 

Latabár a fővárosi színházakban különböző szerepekre szerződött: fellépett a Budai Színkörben, az Operettszínházban, a Pesti Színházban, a Művész Színházban, a Royal Orfeumban, majd 1945-től haláláig a Fővárosi Operettszínházban játszott.

Bár 1944 tavaszától, a német megszállást követően a budapesti színházak tovább működhettek, a színigazgatókat a „nem kívánatos elemek”, azaz a zsidó származású társulattagok eltávolítására kötelezték. Annak ellenére, hogy zsidó származású édesanyja már évekkel korábban kikeresztelkedett, és ő maga is rendelkezett mentesítő tanúsítványokkal, mennie kellett.

A már akkor cukorbeteg színész szerencsésen élte túl a vészkorszakot, de rengeteg sorstársához hasonlóan neki is bujdosnia kellett. Inzulinhoz is csak Rátonyi Róberten keresztül jutott, aki számos veszélyt vállalva szerezte be és vitte az életmentő gyógyszert kollégájának és barátjának. Jellemző, hogy a színpadon és a filmvásznon mindig mosolygós és vidám Latyi a rommá lőtt Budapest kellős közepén is azt találgatta, hogy mikor lesz ismét Pesten színjátszás.   

Szondy Biri és Latabár Kálmán 1939-ben (Fortepan / Uj Nemzedék napilap)

Máig emlékezeteset alakított mint Mujkó (Huszka: Gül Baba), Meneláosz (Offenbach: Szép Heléna), Bóni (Kálmán Imre: A csárdáskirálynő), Frosch (Strauss: A denevér), Nyegus (Lehár: A víg özvegy).

Egyéni humorú, kiváló tánctudású komikus volt, akinek rögtönző és karikírozó készsége féktelen komédiázó kedvvel párosult. Népszerűségét csak fokozta méltatlankodó hanghordozása, félszeg mozgása, akrobatikus „ügyetlensége”.

Filmezni 1937-ben kezdett, itt is kamatoztatta egyedülálló tehetségét. Néhány emlékezetes alakítása: Fizessen, nagysád (1937), Egy bolond százat csinál (1942), Egy szoknya, egy nadrág (1942), Mágnás Miska (1948), Fel a fejjel (1954).

Személye beragyogta ezeket a filmeket, időtálló humora még ma is próbára teszi a rekeszizmokat. Az emigráns magyarok is számtalanszor hívták vendégszereplésre, szinte minden földrészen megfordult. Amerikában léggömbbel a kezében lépett a színpadra: „Hoztam maguknak egy kis pesti levegőt” – mondta, és kiengedte a lufi tartalmát. A poén ült, de a közönség ezúttal nem a nevetéstől könnyezett.

Psota Irén, Latabár Kálmán és Pécsi Sándor az Egyiptomi történet (1962) című film forgatásán (Fortepan / Inkey Tibor)

Minden szerepére úgy készült, mintha első – és egyben utolsó – alkalommal lépne a közönség elé. Méltó folytatója volt a dédapja által elkezdett családi hagyományoknak, az egyetemes színjátszás kiemelkedő alakja lett. Szerette az embereket, és ha komédiázásán felszabadultan nevetnek. Képes volt a legközvetlenebb kapcsolatot megteremteni a nézők millióival.

Mindmáig tartó népszerűsége vasszorgalmának, kivételes művészi fegyelmének, valamint annak köszönhető, hogy egész életében megőrizte emberségét, a humánumba vetett hitét. A siker soha nem szédítette meg, sőt, felelősségérzetét növelte, mert mindig meg akart felelni a várakozásoknak.

Művészi munkáját 1950-ben Kossuth-díjjal ismerték el, ugyanebben az évben lett érdemes művész, a kiváló művészi címet 1953-ban kapta. Súlyos cukorbetegségben szenvedett, állapota 1970 elején fordult válságosra, 1970. január 11-én hunyt el Budapesten.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód

• Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
• A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
• „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
• Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
• Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
• Így került Erdély 100 éve a románokhoz
• Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
• Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
• Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai