Korántsem volt annyira sikertelen „Dobzse László” uralma, mint azt a közhiedelem tartja
2021. február 4. 12:53 Kanyó Ferenc
Ha van uralkodó, akire az utókor megvetéssel emlékezik, az alighanem a magyarul alig beszélő, az ország javait eltékozló, ütődött, tutyimutyi idegen, aki élete alkonyán a budai mészárosokhoz járt ételt koldulni, és aki Hunyadi Mátyás nagy hatalmú országából egy bukott nemzetet csinált. Ő az, aki egy személyben felelős Mohácsért és Trianonért, meg leginkább azért, hogy Magyarország mindörökre kiesett a nagyhatalmak sorából. Vagy mégsem? Vajon valóban rászolgált a róla élő képre?
Korábban
A gyorsabb jelölt
II. Ulászló (1490–1516) magyarországi uralmáról nagyjából még mindig az a tárgyi hibáktól hemzsegő kép él, amelyet több helyen olvashattunk 2016-ban, a király halálának 500. évfordulóján. A kudarcos életpálya végső állomása a mohácsi ütközet, amely egyesek szerint meg sem történt volna Ulászló katasztrofális országlása nélkül. Csakhogy a történeti kutatásokból, amelyek az elmúlt két-három évtizedben zajlottak a korábban elhanyagolt Jagelló-korral kapcsolatban, egészen más kép bontakozik ki, mint amit a középiskolában megtanulhattunk.
1490-ben Mátyás halála után kitört az örökösödési háború Magyarország trónjáért. Szigorúan nézve Ulászló öröklési joga gyengébb érveken alapult, mint riválisaié. Corvin Jánost Mátyás szánta utódául, Habsburg Miksa pedig az 1463-as bécsújhelyi megállapodásra hivatkozhatott, amelyben Mátyás neki ígérte Magyarország trónját, ha nem születik törvényes utóda.
Hozzájuk képest Ulászló (és öccse, János Albert) azzal érvelt, hogy a gyermek nélkül elhalt V. László magyar király kisebbik nővérének volt a fia. (Rajta keresztül egyébként a király felmenői között tudhatta Luxemburgi Zsigmondot és az Árpád-házból IV. Bélát is).
Hogy mégis ő nyerhette el a magyar trónt, az főleg diplomáciai erőfeszítéseinek és gyorsaságának köszönhető, ami szöges ellentétben áll a király lomha és tohonya mivoltáról kialakult képpel. 1490 tavaszán jelentős összegeket kért kölcsön, s a maga pártjára állította Mátyás morvaországi és sziléziai zsoldosait, nyáron pedig már Magyarországon járt a hadseregével, megelőzve riválisait.
Megnyerte céljainak Beatrix özvegy királynét is, aki a státusza biztosításáért cserébe szintén pénzzel támogatta, valamint megszerezte a magyar bárók jelentős részének pártfogását. Corvin Jánost, miután a herceg előbb elfogadta, majd elutasította a neki felkínált alkut, Kinizsi Pál és Báthori István győzte le július 4-én a csonthegyi csatában.
Ulászlónak ezt követően meg kellett küzdenie öccsével, János Alberttel, valamint Habsburg Miksával is. Utóbbi ellen tulajdonképpen a Mátyással szemben sikereket hozó stratégia érvényesült: a harcmezőn a Habsburgok győzedelmeskedtek, de az idő- és pénzzavar Ulászló malmára hajtotta a vizet.
A pozsonyi békében végül lemondott Mátyás addigra amúgy is elveszített ausztriai hódításairól, valamint elismerte Miksa örökösödési jogát. A megállapodás sürgető elfogadására azért is kerülhetett sor, mert János Albert a vele megkötött béke ellenére ismét megtámadta bátyját, ám Eperjes mellett végül vereséget szenvedett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.