2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
ITT támogathatsz bennünket

Korántsem csak a romboláshoz értettek a Karthágó örökébe lépő vandálok

2020. november 23. 11:51 Múlt-kor

A végzetes árulás

A vandálokat a szvébekkel és az alánokkal együtt a hunok űzték nyugat felé az 5. század elején: a két nép a 406-os év utolsó napjaiban erejüket egyesítve átkelt a Rajnán, és betört a Római Birodalom részét képező Galliába. A vandálok két éven át fosztogatták a vidéket, majd 409-ben királyuk, Gunderich vezetésével behatoltak Hispániába.

Róma barbár szövetségeseit, a vizigótokat hívta segítségül, hogy megakadályozza a vandálok letelepedését az Ibériai-félszigeten. A vizigótok 416-ban döntő győzelmet arattak a déli területeken letelepedett sziling törzs felett, a szvébeket pedig északnyugatra szorították vissza. A harcokban az alán törzs gyakorlatilag teljesen megsemmisült. A támadásokat túlélők a szilingekkel együtt beolvadtak a vandálok immár egyetlen törzsébe, az aszdingba.

Bár a vandálok egyre otthonosabban mozogtak Hispániában, mindössze 20 éven keresztül tartózkodtak a félszigeten. A források szerint Bonifatius gróf, a függetlenedési törekvései miatt a nyugatrómai vezetéssel hadban álló, nehéz helyzete miatt segítségre szoruló hadvezér hívta be őket 429-ben a fekete kontinensre.

A vandálok a 428-ban trónra lépő Geiserich vezetésével mintegy 80 ezren keltek át a Földközi-tengeren Észak-Afrikába. Bonifatius ekkor már hiába közölte velük, hogy megoldódtak a vitái a nyugatrómai vezetőkkel, nem tértek vissza korábbi szálláshelyükre, és sorra ostrom alá vették a városokat.

430-ban Hippo Regius ostromakor vesztette életét − többek között − a korai kereszténység egyik legnagyobb gondolkodója, a város püspöke, Szent Ágoston, aki valószínűleg az éhezésbe halt bele.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Szent Nikáz reimsi érsek vandálok általi meggyilkolása a soissons-i katedrális ólmozott ablaküvegén. A vandálok az 5. század elején törtek be Galliába, és két éven át fosztogatták a provinciát.A források tanúsága szerint a vandálokat 429-ben hívták be Afrikába. Geiserich vezetésével mintegy 80 000-en keltek át a Földközi-tengeren.439-ben a vandálok sikeresen bevették és kifosztották Karthágót, a Római Birodalom korabeli első számú gabonaraktárátKarthágó romjai. Az ősi város elfoglalásával a vandálok egyúttal jelentős hajóhadra is szert tettek, és elfoglalták vele Szicíliát, Korzikát, Szardíniát és a Baleár-szigeteket.Róma vandál kifosztása 455-ben, Heinrich Leutemann színezett metszetén. Elvitték többek között Jupiter templomának aranyozott bronzból készült tetejének felét
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár