Kilenc uralkodó a középkorból, akit csak „Nagy” néven emlegetett az utókor
2017. augusztus 30. 15:51
Korábban
Az utolsó Piast
Amikor 1333-ban III. (Nagy) Kázmér megörökölte apjától a trónt, Lengyelország szinte teljesen romokban hevert. A Piast-dinasztia utolsó férfi tagja azonban szívós munkával egy gazdag és erős államot épített ki. Megerősítette a hadsereget, Krakkóban egyetemet alapított és minden korábbinál nagyobb számban telepített be zsidókat az országba. Törvénykezési munkája is jelentős volt, amiért egyesek a „lengyel Jusztinianuszként” is szokták emlegetni. Erős szövetségi kapcsolatot ápolt sógorával, I. Károly magyar királlyal, így például ott volt 1335-ben a visegrádi királytalálkozón is, ahol a magyar és cseh királlyal új kereskedelmi utak felállításában egyeztek meg, illetve rendezték a cseh-lengyel konfliktust is.
Kázmér négy alkalommal is megházasodott, de kizárólag lányai születtek. Trónörökösének végül unokaöccsét, I. Lajos magyar királyt nevezte meg, cserébe a magyarországi Anjouk katonai és diplomáciai támogatásáért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap