Kilenc fegyver, amellyel az ókori Egyiptom világverő hatalommá vált
2020. december 10. 08:36 Múlt-kor
Korábban
Pikkelypáncélzat
Az Újbirodalom korában az átlagos egyiptomi gyalogos katona nem viselt sok védőfelszerelést a csatában. A reliefek ábrázolásai és más régészeti nyomok alapján talán egyszerű, textilből készült, állati ragasztóanyagokkal szilárdabbá tett vérteket ölthettek magukra, azonban a messziről érkező nyilakon kívül ezek nem sok minden ellen védhették meg őket.
A legösszetettebb és legtöbb védelmet biztosító páncélt a harci szekerek személyzete kapta – a hajtó és a harcos egyaránt –, mivel kiemelt célpontot jelentettek az ellenség számára, különösen, ha annak íjászai szintén laminált íjakkal voltak felszerelve.
Az egyiptomi harci szekerek személyzete bronz pikkelyekből álló hosszú, kabátszerű páncélt viselt, a források szerint két lábra állt óriásgyíkoknak tűntek.
Minden egyes pikkely egy apró lyukon keresztül volt felfűzve a lenből vagy bőrből készült ruhadarabra. Egy ilyen páncélruha akár 600 ilyen pikkelyből is állhatott, amelyek különböző méretűek voltak.
A szekerek elé befogott lovak szintén kaptak páncélt, legalábbis a temetési tárgyak és különböző reliefábrázolások tanúsága szerint. Mind II. Ramszeszt, mind Tutanhamont hasonló bronzpikkelyes páncéllal szerelt lovak által húzott fogatokban ábrázolták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap