Kilenc elterjedt mítosz a Barbarossa-hadműveletről
2018. július 3. 17:38 Múlt-kor
Korábban
Az elfeledett nemi erőszakhullám a keleti fronton
A nyugati írók az utóbbi évek során igen sikeresen tették köztudomásúvá azt a gyomorforgató nemi erőszakhullámot, amelyet a szovjet csapatok vittek véghez Kelet-Európában és Németországban a háború végéhez közeledve. Jó példa Antony Beevor epikus monográfiája Berlin ostromáról, amelyben 28 oldalon keresztül foglalkozik a szovjet katonák által a német, illetve lengyel nőkkel szemben elkövetett erőszakkal.
A nemi erőszak tárgyalásakor természetesen az áldozat szemszöge kell, hogy domináljon, így teljességgel megalapozott, sőt, egyenesen erkölcsi kötelesség ezen atrocitások tárgyalása. Ami azonban még tragikusabbá teszi az ügyet az az, hogy a német katonák által lengyel és szovjet nőkkel szemben elkövetett nemi erőszakot, amely megelőzte ezt a hullámot, és akár annál nagyobb is lehetett, gyakorlatilag teljesen figyelmen kívül hagyják. Annak ellenére, hogy vélhetően több millió szovjet állampolgár, főként nők és lányok váltak a nemi erőszak áldozataivá, a témával igen keveset foglalkoztak eddig.
Elterjedt mítosz továbbá az, hogy a náci faji törvények és szabályozások miatt a zsidó vagy szláv nőket nem tekintették potenciális szexuális áldozatnak a németek. Az egész Európából előkerült bizonyítékok, beleértve a megszállt területeket és a koncentrációs táborokat, teljességgel cáfolják e nézetet. A náci törvények például, amelyek a zsidó nőkkel történő közösülést tiltották, egyértelműen csak a beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatokra vonatkoztak.
Hivatalos katonai és faji szabályaik és törvényeik ellenére a Wehrmacht, az SS, a rendőrség és a civil adminisztráció tagjai, valamint szövetségeseik is gyakorta vettek részt tömeges nemi erőszakban Lengyelország és a Szovjetunió általuk megszállt területein. Az áldozatok között nem volt különbségtétel zsidók és nem zsidók között, és a nők és lányok mellett léteztek férfi- és fiúáldozatok is, továbbá minden korosztály ki volt téve a borzalmaknak – akad példa 90 éves női áldozatra és 8-9 éves lányokkal szemben elkövetett erőszakra is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05