Kiirthatatlan tévhitek övezik karácsony ünnepét
2023. december 25. 18:50 Múlt-kor
Korábban
A karácsonyi üdvözlőlapok nagy hagyományra tekintenek vissza
Sir Henry Cole első karácsonyi képeslapja, 1843
Napjainkban már elmondható, hogy hosszú ideje része a nyugati kultúrának a karácsonyi üdvözlőlapok küldése, azonban a 19. század közepe előtt egyáltalán nem volt jellemző. Ráadásul azt is pontosan tudjuk, kik kezdeményezték a szokást: a brit feltaláló Sir Henry Cole megrendelésére John Calicott Horsley festőművész készítette 1843-ban az első mintát, amely három képből állt: középen egy család három nemzedéke emeli poharát a kártya címzettjére, mellettük kétoldalt jótékonykodást ábrázoló jelenetek voltak: az egyiken ételt, a másikon ruhát osztottak a szegényeknek. Innentől előbb Angliában, majd az Egyesült Államokban is egyre népszerűbbé vált a szokás, és a világ más tájain is szokássá vált kisebb mértékben.
Clement Clarke Moore írta a Karácsony előestéje című költeményt
Thomas Nast: A Télapó művei
Néhány éve a New York állambeli Poughkeepsie-ben található Vassar College professzora (és nem mellesleg „professzionális cáfoló”) Don Foster arra a következtetésre jutott, hogy nem Moore írta a nevéhez társított 1823-as verset. A mű eredetileg névtelenül jelent meg, Moore csupán 1837-ben állította először, hogy ő írta, és a költemény „szelleme és stílusa szöges ellentétben áll Moore életművének más elemeivel” Foster szerint. Szerinte a poughkeepsie-i lakos Henry Livingston, Jr. a mű valódi szerzője, azonban ennek az álláspontnak is akadtak kritikusai, akik szerint Foster szándékosan csak olyan Moore-művekkel hasonlította össze a költeményt, amelyek az ő elméletét támasztják alá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap