Ki ette meg a Napot? – így magyarázták az ősi kultúrák a napfogyatkozást
2017. augusztus 22. 12:52
Azon csillagászati jelenség, amely során égi kísérőnk teljesen eltakarja előlünk a Napot az egész történelem folyamán lenyűgöző, ám annál ijesztőbb esemény volt. A tegnapi, az USA középső államaiban látható napfogyatkozás apropóján öt ősi magyarázatot mutatunk be a különleges égi tüneményre.
Korábban
Az ősi Kína és a napevő sárkány
Az első írásos forrás, amely a napfelkeltéről szól, Kr. e. 2136-ból való, és egy történetet mesél el. A legenda szerint Chung K’ang császár kivégeztette az udvari csillagászait, Hót és Hít, mert nem látták előre, hogy napfogyatkozás lesz. Mindez nem azért volt főbenjáró vétek, mert az uralkodó nem tudta percre pontosan, mikor kell a bekormozott üveglapot szeme elé helyeznie. A mítosznak megfelelően Kína sorsa függött ettől. A korabeli elképzelés szerint egy – kutyára vagy sárkányra hajazó – hatalmas szörnyeteg kívánta időközönként elfogyasztani a Napot. (Tény egyébként, hogy a kínai „si” szó, amelyet a napfogyatkozásra használnak az „enni” igét is jelenti.) Hogy elijesszék a bestiát, a kínaiak az ókorban gyakorta vették elő a dobokat, hogy zajt csapva elhajtsák a sárkányt/kutyát, amelynek eltávozását követően ismét ragyogóan sütött a Nap.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.