Léggömbök, léghajók és Zeppelinek Budapest fölött
2021. november 29. 16:40
Korábban
Zeppelin a Városliget felett
1931. Minden idők egyik legnagyobb légi járműve, a legendás Graf Zeppelin léghajó 1931 márciusában tett nem túl szerencsés magyarországi utat. Ugyanis repülésre kedvezőtlen, kora tavaszi, borongós, szeles időjárás fogadta.
A 206 méter hosszú szerkezet rövid időre leszállt a Csepel-szigeten, ahol felvett a fedélzetére néhány ismert személyiséget, köztük Karinthy Frigyest.
Utasaival Lehmann kapitány – a Zeppelin irányítója ugyanazt a nevet viselte, mint az 1846-os városligeti légballoné – több magyar várost érintő körutat tett.
Viharos széllel kísért sétaútja során a Zeppelin, Budapest felett haladva, a Városliget felett is elrepült, amint erről több korabeli fotó tanúskodik.
Mire a léghajó – néhány órás útja után – visszaért Csepelre, a szél már olyan erős volt, hogy a kapitány csak komoly rábeszélésre kockáztatta meg a leszállást, hogy lehetővé tegye a magyar utasok távozását.
Néhány percig tartózkodott csak a földön, az időjárási viszonyok miatt azonnal visszaindult Németországba csalódást okozva a helyszínen összegyűlt, több tízezres közönségnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap