Két múmiakéz és egy múmiafej térhetett vissza Egyiptomba
2018. április 13. 18:53 Múlt-kor
Április 10-én az egyiptomi külügyminisztérium az ország ősi civilizációjának három emlékét adta át a régiségekkel foglalkozó minisztériumnak, miután azok vissza lettek hozva az Egyesült Államokból. A három emberi maradvány a luxori Királyok Völgyéből származik, de 1927-ben ki lettek csempészve az országból. Az amerikai hatóságok egy New York-i árverésen foglalták le őket.
Korábban
Heba al-Maraszi kulturális kapcsolatokért felelős külügyminiszter-helyettes azt nyilatkozta sajtóközleményben, hogy a három darabot megvizsgálták, mielőtt átadták volna az egyiptomi régészeti minisztériumnak. Mindhárom eredetiségét megerősítették. A közlemény szerint a kicsempészett egyiptomi leletek visszahozásáért múlt novemberben indult meg a folyamat. „A két hatóság közötti koordináció az elmúlt időszakban mutatja erős kapcsolataikat” – nyilatkozta Maraszi.
Két mumifikált kéz és egy fej került átadásra az amerikai ügyészi hivatal által Egyiptom New York-i konzulátusának, majd onnan az egyiptomi hatóságoknak. Az egyiptomi külügyminisztérium köszönetet mondott az amerikai szerveknek folyamatos erőfeszítéseikért és a két ország kapcsolatainak fenntartásáért mutatott buzgalmukért.
Március 15-én a kuvaiti hatóságok felfedeztek egy csempészett szarkofágfedelet, amelyet egy kanapéban rejtettek el egy Egyiptomból érkező szállítmányban. A kuvaiti régészszakértők azt mondták, csaknem teljesen biztosak abban, hogy egy a fáraók korából származó kő szarkofágfedéllel állnak szemben. Egy közös egyiptomi-kuvaiti specialistacsapatot hoznak létre, hogy megvizsgálja a tárgyat, amely százhetven centiméter hosszú, egy nagy fejdíszt viselő alakot ábrázol, és kőből készült. Kuvaiti források szerint ha az egyiptomi szakértők egyetértenek az ő eredményeikkel, akkor a műtárgy visszakerül Egyiptomba. Ez részét képezi Kuvait azon szándékának, hogy megállítsa a területén keresztül folyó illegális régiségkereskedelmet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap