Keresztre feszítéstől a közösülés során kapott agyvérzésig – 10 bizarr pápahalál
2017. április 11. 08:21
Korábban
Kalapáccsal fejbe
A sorrendben a 108. pápa, VIII. János – akit az utókor leginkább arról ismerhet, hogy minden bizonnyal lejárató célzattal készült írások szerint valójában nő volt – ügyes diplomáciájának köszönhetően tízéves pontifikátusa során jó kapcsolatokat épített ki Nyugat-Európa államaival, a keleti részek kialakulófélben lévő országaival, valamint Bizánccal is. A határozott, szókimondó pápa azonban számos ellenségre tett szert Rómán és Itálián belül, ahol a korrupció az egyház berkein belül is igencsak elhatalmasodni látszott. Nem lehetünk biztosak benne, de a legtöbb szakértő hajlik azon nézet felé, hogy VIII. János volt az első pápa, aki az egyházüldözéssel teli ókor évtizedei után ismét erőszakos hallállal halt. A hagyomány szerint Szent Péter utódját az egyik egyházi személy, esetleg egy rokon tehette el láb alól 882. december 16-án. A fuldai krónika szerint a pápai kincsek miatt meg akarta mérgezni őt, azonban ezt túl lassúnak találva fogott egy kalapácsot, és fejbe vágta az egyházfőt. Az esetleges merényletre emellett több magyarázatot is fel lehet hozni: a pápai kincstár kiürülése, a bizánciak felé tett gesztusok, a Karolingok támogatásának hiánya vagy a muszlim probléma eredménytelen megoldása (Dél-Itáliában).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.