Képeken az első, 1986-os Formula–1 magyar nagydíj pillanatai
2020. szeptember 13. 10:44 Múlt-kor
Magyarország képviselői 1985. szeptember 10-én Londonban szerződést írták alá a Forma–1-es Konstruktőrök és Gyártók Szövetségével. Ennek értelmében a következő évtől autóverseny-futamokat rendeztek a tavaszra Mogyoródon megépült Hungaroringen. Az első nagydíjak pillanatai Urbán Tamás Fortepanra felkerült fotóin keresztül elevenednek meg.
Korábban
A szocialista blokkban elsőként rendezték meg a legrangosabb autóversenyt Magyarországon. A Forma–1-es közvetítéseket évente több százmillióan nézik a világ több mint kétszáz országában.
A Hungaroring hossza eredetileg 4014 méter volt, ami az átépítések következtében többször változott: először 3975-re csökkent, majd hosszabb lett. A versenyzőknek több mint 15 éve 4381 métert kell 70 körben teljesíteniük. Érdekesség, hogy emiatt 1986-ban még egy körrel rövidebb volt a futam. Szűk pályaszakaszai és éles kanyarjai miatt nehéz az előzés, ezért a monacói városi pályához szokták hasonlítani. Esőben eddig mindösszesen egyszer kellett versenyt rendezni: 2006-ban.
Az időmérőn és a versenyen is a legjobb köridőt Lewis Hamilton futotta. A legtöbb pole pozíciót a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher szerezte meg, a legtöbb győzelmet, szám szerint nyolcat szintén Lewis Hamilton aratta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Molotov nem ellenkezett, mikor feleségét a lágerbe küldték
- A kommunizmus áldozataira emlékezünk ma
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap