Kannibalizmushoz folyamodtak 1847 telén a Sziklás-hegységben ragadt telepesek
2021. január 12. 12:34 Múlt-kor
Korábban
Halmozódó nehézségek
A Donner-társaság az Oregon-ösvényről való letérés után néhány nappal már a hirdetésekben leírtaknál jóval nehezebbnek találta a terepet. Többször maguknak kellett sziklákat elmozdítaniuk az útról, Hastings fákhoz szögelve hátrahagyott üzeneteiben pedig egyre több volt az önellentmondás – egyesekben tovább szorgalmazta, hogy kövessék a nyomait, másokban azt, hogy álljanak meg, és várják meg, míg visszaér hozzájuk, hogy könnyebb utat mutasson.
A telepeseknek fontos döntést kellett meghozniuk: vagy visszafordulnak, és visszatérnek az Oregon-ösvényre abban a reményben, hogy még a nagy hóesések előtt végig tudják járni, vagy követik Hastings jelenlegi, meredek kanyonok mentén, a szekerek számára túl szűk utakon vezető új ösvényét, vagy – ahogy Hastings is javasolta némely üzenetében – megpróbálnak új útvonalat keresni, az irányt nagyjából tartva. Az utóbbi mellett döntöttek.
A Wasatch-hegységben a Donner-csoport készletei csaknem kimerültek. Csupán néhány napi élelemmel rendelkeztek, amikor megérkeztek a Nagy-sóstó-sivatag széléhez. Hastings szerint négy nap és négy éjszaka kemény hajtással átszelhető volt a sivatag, ez a csoportnak végül öt teljes napjába telt. Igásállataik közül sokan megvesztek és elkóboroltak a vízhiánytól, a készleteik pedig szinte teljesen kimerültek.
A telepesek október végén érkeztek meg kis csoportokban a Sierra Nevada hegységben lévő Truckee-tóhoz (ma Donner-tó). Eddigre többen is meghaltak már közülük betegségben, illetve hátra lettek hagyva. Nyilvánvaló volt, hogy készleteik nem tartanak ki az út végéig, azonban egy kiküldött előőrs élelemmel tért vissza Fort Sutterből, így a szétszórt csoport úgy döntött, hogy pihen néhány napot – úgy tudták, a környéken nem kezd el havazni november közepéig.
Érkezésük után nem sokkal azonban egyre jobban kezdett esni a hó, és a csoportnak döntenie kellett, hogy megpróbálnak-e a Truckee-tótól elvezető szűk hágón keresztül tovább menni, vagy a tónál telelnek. A legtöbben a maradást választották, mivel a hó miatt a szekerek számára már ekkor járhatatlan volt a hágó. Néhány, korábbi telepesek által eszkábált kunyhó állt a tó mellett, illetve a Donner-csoport is készített búvóhelyeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap