Ismeretlen betegségek és kiszámíthatatlan időjárás is fenyegette az első amerikai kolóniát

A történetírás gyakran ábrázolja az 1775-1776-os fejleményeket Nagy-Britannia amerikai gyarmatain, mint az ottani lakosság az önállóbb, képviseleti alapú közélet irányába tett első lépéseit. Kevesen tudják azonban, hogy már a kezdetekkor, a jamestowni kolónia korai éveiben sor került egy igen demokratikus berendezkedés kipróbálására, amelyet a szükség és a kolónia addigi eredménytelensége szült.

A birodalom megveti lábát az Újvilágban

A London Company nevű részvénytársaság 1606-ban királyi rendelettel jött létre abból a célból, hogy kolóniákat hozzon létre Észak-Amerika keleti partján.

A rendelet két társaságot hozott létre: a London Companyt, amely a 34. és 41. szélességi fokok között volt jogosult településeket létrehozni, és a Plymouth Companyt, amely ettől északra, a 45. szélességi fokig terjeszkedhetett.

Az első expedíció még 1606 decemberében elindult, 105 férfival és fiúval három hajó fedélzetén.

1607. április 27-én érték el a mai Chesapeake-öböl déli részét – ez a négy hónap még a korabeli viszonyok között is szokatlanul hosszúra nyúlt útnak számított.

A kolónia egyik első vezetője – a London Company parancsára – John Smith volt, a kijelölt tanács elnökeként.

Az írásai és a róla szóló (sok esetben saját maga által kiszínezett, illetve kitalált) történeteknek köszönhetően ma is széles körben ismert férfi által vezetett telepescsoporthoz kevés kétkezi munkás és annál több felsőbb osztálybeli, a fizikai munkához kevésbé hozzászokott ember tartozott, így a kolónia már a kezdetektől nehezen indult.

Szúnyogok és indiánok

A telepesek a Jamestown Islandnek nevezett szigetet (amely akkoriban még félsziget volt) választották ki bázishelyükül, mivel a London Companytól kapott utasítások azt javasolták nekik, olyan helyet válasszanak, amely más európai hatalmak – elsősorban a spanyolok, a franciák és a hollandok – esetleges támadásától jól védhető.

Habár voltak őslakosok a környéken, a telepesek örömmel konstatálták, hogy a félszigeten nem voltak rajtuk kívül emberek.

Ennek okára hamar fény derült: Jamestown Island meglehetősen mocsaras terület, ahol sok a szúnyog, és elszigeteltsége miatt kevés a vadászható állat. A malária állandó veszélyt jelentett, és a James folyó torkolatának enyhén sós vize mérgezést, dizentériát és más megbetegedéseket okozott, mégis erre az egyetlen vízforrásra hagyatkozhattak csak a telepesek anélkül, hogy elhagyták volna a félsziget viszonylagos biztonságát.

Annak ellenére, hogy az indiánok láthatóan nemigen tartottak igényt a területre, kevesebb mint két héttel a telepesek megérkezése után megtámadták őket, és egyikőjüket meg is ölték.

A telepesek hamar felhúztak egy háromszög alaprajzú erődítményt, és az eredeti várakozásokkal szemben nem tudtak az indiánokkal való kereskedelemből megélni – a további Angliából érkező utánpótlásra voltak utalva.

Az újabb érkező hajókkal 500 fősre duzzadó kolónia 1609-1610 telén súlyos éhínségen ment keresztül, amelyet mindössze 60 fő élt túl, ez az „éhezés idejeként” vonult be a történelembe.

Az azóta előkerült nyomok szerint a kannibalizmustól sem riadtak vissza az elkeseredett emberek, gyilkosságra azonban nincs bizonyíték – az emberevés nagy valószínűséggel kimerült a halottak elfogyasztásában.

A későbbi években sem segített Jamestownon az, hogy mindig a London Company által kijelölt, gyakran az Újvilágban még sosem járt emberek gyakorolták az irányítást, akik miatt nem érvényesülhettek azok az emberek, akiknek készségeik vagy szakmájuk lehetővé tette volna a helyzet jobbítását.

A kolónia a rossz vezetés miatt következetesen veszteséget termelt az egyre türelmetlenebb részvényeseknek, ami zsarnoki módszerekhez vezetett, és mind élhetetlenebbé tette a viszonyokat Jamestown telepesei számára.

Tetszetős kísérlet

Az új kormányzó, George Yeardley és titkára, John Pory ilyen állapotban találta a kolóniát 1619-ben. A részvénytársaság már 70 000 fontot elköltött a településre eddig – ez elegendő lett volna egy kisebb háború finanszírozására –, de 400, az éhezés határán, napról napra élő telepesen kívül nem tudott mit felmutatni.

A telepesek védelme egyetlen, korhadó fregattból, két kisebb hajóból, és két kis ágyúból állt, amelyek a benyomások szerint sokkal inkább voltak önveszélyesek, mint hadra foghatók.

Jamestown egyetlen téglaépülete a kormányzó háza volt, a többi lakos több mint egy évtized elteltével is eszkábált fakunyhókban vagy egyszerű ponyva alatt élt.

Az európai exportnak köszönhetően végre nyereségessé vált dohánytermesztés a London Companyt ugyan gazdagította, de a telepesek sorsán nem javított.

A helyzet miatt Pory és Yeardley érkezését inkább szkepticizmussal fogadták. Pory azonban hathatósan szervezni kezdte a telepeseket: felszólította őket, hogy településenként válasszanak maguk közül „két elégséges embert” képviseletükre. Ezeket az embereket aztán, akiket „polgárnak” (burgess) nevezett, összehívta július 30-án Virginia első „általános gyűlésére”.

Ennek helyszíne Jamestown ideiglenes temploma volt, egy 50 láb (15 méter) hosszú és 20 láb (6 méter) széles fa építmény, ahol a „polgárokat” a padsorok egyik felébe ültették, míg a másikban Yeardley és a London Company által kijelölt telepesekből álló tanácsa foglalt helyet. A polgárok formális esküt tettek Jakab királynak, és egy valódi parlamenti ülés formalitásával üléseztek.

A gyűlés első napirendi pontja a Yeardley által Londonból hozott „nagy oklevél” volt, amely a kolónia új berendezkedését irányozta elő.

Sokak meglepetésére a képviselők valóban meg merték kérdőjelezni a Londonban összeállított dokumentum számos pontját, és konstruktív javításokat javasoltak.

Saját kezükben a sorsuk

Törvénykezési kedvük ezután sem lankadt, és hamar születtek szabályozások a dohány árának általuk történő megszabásáról (ez nem volt a London Company ínyére), az indiánok támadásairól, és az egyes telepesek viselkedéséről (főleg ami a szerencsejátékot, az alkoholfogyasztást és az öltözködést illette).

Előirányozták a háztartások által fenntartandó élelmiszer-vésztartalékokat, illetőleg összeállították azon növények listáját, amelyeket rendelni kívántak Angliából ültetvénykísérlet céljából, a dohányra való kizárólagos utaltságot csökkentendő.

Miután egy hőhullám is megszakította az ülést, a gyűlés végül augusztus 4-én oszlott fel hivatalosan, azzal a tervvel, hogy a következő év március elsején újra összeülnek.

Virginia első gyűlésének összehívása és működése természetesen nem tűnt jelentős eseménynek világviszonylatban, a kolónia továbbra is legfőképpen az indiánokra volt utalva a túléléshez.

Két szempontból azonban mégis igen nagy jelentőséggel bírt: újfajta viszonyt jelentett az uralkodó és a távoli gyarmatokon élő alattvalói között, továbbá hatalmas löketet adott a telepesek önálló identitásának kialakulásához – az emberek, akik tisztában voltak azzal, hogy életük hátralevő részét az Újvilágban fogják tölteni, egyszerre sajátjuknak érezhették a képviseleti rendszert, amelyet bevezettek. Ez nem csupán reménykeltő volt számukra, de egy külön büszkeségre is okot adott.

A gyarmati lakosok mindenkori szabadságvágyáról és a központi hatalom irántuk való mindenkori nemtörődömségéről egyaránt elmondható, hogy jelentős részben a külbirtokok anyaországtól való távolsága miatt jönnek létre, ráadásul gerjesztik is egymást.

Az észak-amerikai brit gyarmatok első demokratikus önkormányzati kísérlete nem járt messze ható következményekkel – Virginia kormányzatát többször is átszervezték az elkövetkező évszázad során –, azonban jól látszik belőle, hogy a függetlenebb, képviseleti alapon működő önkormányzattal jóval többet tudtak javítani életük minőségén a gyarmat lakói, mint a központi irányítás alatt. A jövőbeni irány – mondhatni – már ekkor adott volt.