Interaktív mobilapplikáció készült a Pál Utcai Fiúkból
2019. április 10. 12:07 MTI
A Pál utcai fiúk nyomában címmel mobilapplikációs séta készült Ferencváros és Józsefváros közös finanszírozásában. Az okostelefonos interaktív séta segítségével Molnár Ferenc világhírű regényének helyszíneivel lehet megismerkedni.
Korábban
Kedden mutatták be azt a mobilapplikációt, mely interaktív séta segítségével ismerteti meg az érdeklődőket a világhírű regény, A Pál utcai fiúk helyszíneit. A sétafejlesztés a Ferencváros és Józsefváros közös finanszírozásában valósult meg. A séta bemutatóját kedden tartották a Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában és Gimnáziumban, ahol a IX. kerület polgármestere, Bácskai János azt mondta, „A Pál utcai fiúk olyan, mintha velünk történne,mindannyian szeretnénk a regény hősei bőrébe bújni. A mobilapplikációs sétával a mű történetei, élményei élhetőek újra.”
A bemutató helyszínének kiválasztása sem véletlen. Ugyanis Molnár Ferenc 1887 és 1895 között járt a ma Szent-Györgyi Albert nevét viselő intézménybe, amely akkor még református főgimnázium volt, és itteni élményeit sűrítette A Pál utcai fiúk-ba. Bácskai János azt is mondta, hogy a mobilapplikáció, ez a 21. századi találmány közelebb hozza az olvasást a mai ifjúsághoz. „A 19-20. század fordulója körül még lóvasút járt az Üllői úton, de a két kerület, Ferencváros és Józsefváros életét akkor és ma sem választotta el semmi, csak a közigazgatás” – mondta.
Sára Botond Attila, a VIII. kerület vezetője pedig arról beszélt, hogy a digitalizált módszerek új alapokra helyezik a magyar oktatási rendszert, a tanulás könnyebb és élvezetesebb lesz így. „A két kerületben ma is a regény helyszínein éljük mindennapjainkat” – mondta.
A Guide@Hand Budapest mobilapplikáció 2011-ben indult, és egy kutatási projekt részeként valósult meg. Az ebben elérhető legújabb séta az MTA SZTAKI eLearning osztálya és a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény fejlesztésében jött létre. Márkus Zsolt László, a az MTA SZTAKI eLearning osztályvezetője azt mondta a bemutatón, hogy a Guide@Hand már körülbelül 250 hasonló, budapesti sétát hotott létre.
„A Pál utcai fiúk nyomában séta az ingyenes applikáció letöltése után a sétalistában érhető el, így a séta során már nincs szükség internetre, csak GPS-re” – mondta. Gönczi Ambrus, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője azt is elmondta, hogy az új séta a Nemzeti Múzeum elől indul, átmegy a Kálvin téren, az iskolán, a Práter utcán, majd az Üllői út túloldalán a Mária utcába jutunk el, utána a Pál utcába, a Nagytemplom utcába (ahol a Grund volt), a Tömő utcába, végül az Illés utca 25., a Fűvészkert elé jutunk.
„Az interaktív séta tizenhárom látványossághoz kalauzol el minket, valamennyihez rövid ismertető, építészeti leírás kapcsolódik, részletek hangzanak el a regényből, a kor hangulatát visszadó zenei betétekkel együtt. Hamarosan videóanyag is elérhető lesz” – mondta Gönczi Ambrus. Az anyagot archív fotók és az 1969-ben készült, Fábri Zoltán által rendezett játékfilm néhány jelenete is színesíti.
Molnár Ferenc regénye egyike a legismertebb magyar műveknek. Magyar nyelven több mint nyolcvan alkalommal adták ki, számtalan nyelvre lefordították, Albániától Mexikóig, Japántól Norvégiáig szinte minden nagyobb európai, ázsiai és amerikai országban olvasható Boka, Nemecsek és a többi fiú története.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap