„Inkább Hitler, mint a háború” – a kettészakított Franciaország
2020. szeptember 6. 08:22 Czókos Gergő
Korábban
Véres végjáték
Bár a német nyomás már a vichyi rendszer kezdetétől fogva érzékelhető volt, és a francia állami bevételek mintegy fele a Harmadik Birodalom kincstárába vándorolt, a rezsim vezetői döntéseik meghozatalában egy ideig viszonylagos autonómiát élveztek. 1942. november 11-én azonban a Wehrmacht – válaszul a szövetségesek észak-afrikai partraszállására – Franciaország déli területeit is megszállta, így Vichy-Franciaország végképp bábállami sorba süllyedt.
A kollaboráns rezsim arca a – Mussolinihoz hasonlóan – szocialistából fasisztává átvedlett Pierre Laval volt. Az 1940 júliusától Pétain helyetteseként tevékenykedő politikust 1940 decemberében a marsall éppen túlzott németbarátsága miatt börtönöztette be, de 1942 áprilisában a náci vezetők nyomására miniszterelnökként került vissza a hatalomba.
Laval 1942 szeptemberében bevezette a kötelező munkaszolgálatot, amelynek keretében több százezer francia férfi és női munkást deportáltak Németországba. Az alku részeként három munkásért cserébe egy francia hadifogoly hazatérhetett.
Az ország teljes német megszállásától kezdve jelentősen megerősödött az ellenállási mozgalom. Az Angliából Charles de Gaulle Szabad Franciaországa által irányított Résistance társadalmi bázisa jelentősen kiszélesedett, és a kommunisták mellett a katolikus és polgári pártok, valamint a szakszervezetek tagjai is egyre nagyobb számban csatlakoztak a mozgalomhoz. A vichyi rezsim hatóságai és a különböző paramilitáris alakulatai működésük során mintegy 60 ezer ellenállót deportáltak, 40 ezret pedig meggyilkoltak.
Néhány héttel azután, hogy a szövetségesek 1944. június 6-án partra szálltak Normandiában, a vichyi rendszer összeomlott. A zavaros időkben mintegy 10 ezer kollaboránsnak bélyegzett személyt végeztek ki bírói ítélet nélkül. A vichyi vezetőket a németek a baden-württenbergi Sigmaringenbe hurcolták, ám hamarosan mindannyian bujkálásra kényszerültek.
Pѐtain és Laval sem kerülhette el a sorsát. Az idős marsall önként tért vissza Franciaországba, Lavalt pedig Barcelonából vitték haza. A bíróság mindkettejüket halálra ítélte. Lavalon végrehajtották az ítéletet, Pétain büntetését azonban életfogytiglanra változtatták, amelyet 1951-ben bekövetkezett haláláig Yeu szigetén töltött le.
Az idős marsall élete utolsó hat évét egy volt ezredesének köszönhette. Az ezredest, aki az Ideiglenes Kormány elnökeként kegyelmet adott egykori parancsnokának, Charles de Gaulle-nak hívták.
Tudta-e, hogy...?
• Az V. Köztársaság első szocialista elnöke, Francois Mitterand a Vichy-rendszer első éveiben Pétain marsall jobb keze, Grabriel Jeantet bizalmasa volt.
• A franciák a fegyverszüneti egyezményt 1940. június 22-én a Compiégne melletti erdőben írták alá ugyanúgy, mint a németek az első világháború után.
• Charles De Gaulle 1934-ben visszautasította, hogy megírjon egy könyvet parancsnoka, Pétain marsall helyett.
• 1940-ben közel 2 millió francia katona esett német hadifogságba, akiknek mintegy felét a német hadiiparban dolgoztatták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap