India és Mezopotámia civilizációit kötötték össze Kelet-Irán titokzatos városai
2022. augusztus 7. 08:43 Múlt-kor
Korábban
Amikor a „leégett város” még állt
Tosi és munkatársainak radiokarbonos kormeghatározáson alapuló vizsgálatai szerint Sor-i-Szoktha városát Kr. e. 3200 körül alapították, nagyjából a mezopotámiai városokkal egy időben. A településnek a becslések szerint 20 ezer lakosa lehetett, azaz több, mint a mezopotámiai Ummának vagy az Indus-völgyi Mohendzsodárónak.
Egy közeli sekély tó biztosította a lakosság vízellátását, amely elégséges maradt a város történetének mintegy másfél ezer évében. Sor-i-Szoktha a legnagyobb kiterjedését Kr. e. 2700 körül érte el, és Kr. e. 1800 körül hagyták el. A településtől nyugatra található temető 25–40 ezer ókori sírt tartalmaz, de az ásatást vezető Manszúr Szaddzsádi becslései szerint a végső szám akár 200 ezer is lehet.
Stein Aurél 1909-ben
Bármilyen furcsán hangzik, de egyelőre nem tudjuk, hogy a „leégett várost” hogy hívták az ókorban. Brit kutatók egy része felvetette, hogy a sumer forrásokban emlegetett Aratta lehetett Sor-i-Szoktha, de Juszef Madzsidzadeh iráni régész bebizonyította, hogy az ott található adatok valójában a Sahdadnál feltárt településre igazak.
Sor-i-Szoktha házai téglákból épültek, méretes palotái persze különböztek a fazekassággal és fémmegmunkálással foglalkozó, vagy a helyi javak előállításában részt vevő kézművesek házaitól.
A lakosok többsége egyszobás házakban élt, csak kevesek engedhették meg maguknak a hat vagy nyolc szobás épületeket. Számtalan raktárhelyiséget is feltártak, amelyekben több, Mezopotámiában gyártott pecsétet is találtak a régészek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.