III. Amenhotep fáraót ábrázoló szfinxeket és Szahmet istennő szobrait találtak meg Egyiptomban
2022. január 14. 15:47 MTI
Két hatalmas ősi királyszobor maradványait tárták fel Luxorban – jelentette be csütörtökön az egyiptomi idegenforgalmi és régészeti minisztérium.
Korábban
Az újabb leleteket egy egyiptomi-német régészeti misszió fedezte fel III. Amenhotep fáraó halotti templomának restaurálása közben a Nílus nyugati partján.
Az újabb mészkőszobrok szfinx alakjában – mongúz fejdísszel, királyi szakállal és széles gallérral – ábrázolják III. Amenhotep fáraót, akinek nevét melltájékon rávésték a kövekre.
A szfinxek az előzetes becslések szerint 8 méter hosszúak lehettek.
Megtalálták Szahmet, a harc, egyben a gyógyítás oroszlánfejű istennőjének három fekete granodiorit (gránit és diorit között átmenetet képező kőzet) szobrát is.
Az újonnan feltárt templomfalakon és oszloptalapzatokon ünnepségeket és rituálékat ábrázoló jeleneteket találtak.
A szobordarabokat összeillesztik a korábban találtakkal, és a restaurálás befejeztével kiállítják majd a halotti templomban.
Az Évmilliók Templomának nevezett halotti templom volt a legnagyobb a Nílus nyugati partján, ám egy erős földrengésben még az ókorban romba dőlt.
A templom helyreállításán 1998 óta dolgoznak a kairói Német Régészeti Intézet szakemberei és egyiptomi régészek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap