Így zajlott Ferenc József és Sisi 1857-es jászberényi látogatása
2017. május 23. 11:01 Farkas Kristóf Vince
Korábban
Gulyásleves és cigányzene
Ugyanekkor egy kék bársony tokba helyezett festménysort is átadtak. A gazdagon kidolgozott vízfestményeket Sterio Károly (1821–1862) a kor neves magyar festőművésze, a népélet egyik korai megörökítője készítette. Az ajándékba adott képeken a jász és kun nép jelenik meg ünnepeik alatt és dolgos mezei munkáikon, amelyek a helyi lakosság mindennapi életét tárja a néző elé. Az ajándékokat a császár ismét magyar nyelven köszönte meg és minden bizonnyal Erzsébet császárnénak is örömet okoztak, ugyanis a festményeket később a saját tulajdonában tartotta. Az ajándékozást követően került sor a Jászkun kerület tisztikarának és a települések vezetőinek bemutatására, majd pedig a kerületi székház épületének megtekintésére. Eztán Ferenc József és Albert főherceg ismét lóra ült és megtekintette a díszszemlére felsorakozott mintegy 2300 fős jászkun bandériumot.
A hivatalos program ebéddel zárult, amit hagyományos módon a Jászkun kerület székházának nagytermében tartottak. A szokást tartva a jászkun főkapitány a császári pár egészségére és a haza boldogulására mondott pohárköszöntőt, majd a Jászkürtbe helyezhető ezüst pohárba bort töltött, amelyből az uralkodópár ivott. A császár a beszámolók szerint megnyerő magyar beszéddel válaszolt: „Éljen a jászok és kunok hűséges és lovagias népe.” A díszebéd alatt a Főtéren is ünnepi asztalokat helyeztek ki a helybeliek részére, valamint katonazene és cigányzene szólt.
A császári pár látogatása tiszteletére este díszkivilágítás és népünnepély volt Jászberényben, amelyen Ferenc József is megjelent huszár egyenruhában. A bandériumok a József nádor tiszteletét idéző Nádor-kertben táboroztak, ahol hatalmas üstben gulyáslevest főztek, a kert négy sarkán pedig boroshordók álltak csapra verve, a jelenlévők pedig az uralkodó pár tiszteletére táncoltak. Este a császári pár szállását jelentő Jászkun kerület székháza előtt a teret fáklyákkal világították meg és az ünneplők itt is táncoltak. A nap végét a bandériumok fáklyás menete zárta le.
Másnap a császári pár ismét szentmisén vett részt, majd a jász és kun bandériumok egészen a megyehatárig kísérték el a vendégeket, akik Cegléd irányába indultak tovább. A jászberényi ünnepség kiválóan sikerült, mindezt a császár leirata is alátámasztotta, amelyben különösen kiemelte a felejthetetlen bandériumot. Erzsébet császárné ugyancsak levélben köszönte meg a fogadtatást és tudatta, hogy a jász és kun bandériumot egy-egy díszzászlóval kívánja megajándékozni. A zászlók a látogatás egyéves évfordulójára készültek el és jutottak el Jászberénybe. A Jász kerület részére adományozott zászló a Jász Múzeum gyűjteményében szerencsére napjainkig fennmaradt és emlékeztet a 160 évvel ezelőtti uralkodói látogatásra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap