Így robogott velünk az úttörővonat
2015. augusztus 19. 15:08
Rajk László belügyminiszter 1946-ban betiltotta az összes ifjúsági szervezetet, amelyeknek a helyét az Úttörőszövetség vette át. Szovjet mintára Magyarországon, Csillebércen is létrehozták az ún. Úttörő Köztársaságot, és hamarosan - nemzetközi példa nyomán - egy úttörővasút megépítésének terve is felmerült. Bár a vasút lehetséges helyszíneként eredetileg a Népliget, valamint a Margitsziget is szóba került, 1948 áprilisában végül, részben az Úttörő Köztársaság könnyebb megközelíthetősége érdekében, a budai hegyekben fektették le az első síneket. Az első szakaszt 1948. július 31-én Gerő Ernő közelekedési miniszter adta át, és aznap többek között Kádár János és Rákosi Mátyás is a kocsikban utazott. A Fortepan összeállításával emlékezünk meg arról, hogy hatvanöt éve, 1950. augusztus 19-én adták át teljes hosszában a budapesti, Széchenyi-hegyi Úttörővasutat, mai nevén Gyermekvasutat.
Korábban
Amikor az úttörőknek még Rákosit kellett éltetni
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.