Így lehelt halálos gázt a világba a pokol kapuját őrző Kerberos, a többfejű kutya
2018. március 9. 11:46
Korábban
Titokzatos nyílások
A „pokol kapuját” az Olasz Régészeti Küldöttség (Italian Archaeological Mission) tudósai egy régészeti ásatás során tárták fel, még 2011 és 2013 között. Ennek helyszínére a Délnyugat-Törökországban található, ősi Hierapolis városában bukkantak. A helyet ma Pamukkálénak hívják, amely hófehér szikláiról ismert. Ezt a földfelszín alól feltörő, kalcium-hidrogénkarbonátban és szén-dioxidban gazdag, 35 fokos víz hozta létre.
Beazonosították a Plutonium néven ismert romokat, amely az alvilág isteneinek szentélye, utalva Plútóra, az alvilág urára (az ókori Görögországban őt Hádész testesítette meg). A barlang pontosan egy színház alatt helyezkedik el, és olyan gázok törnek fel belőle, melyek belélegezve halálosak. A tudósok szerint az is lehetséges, hogy először az ősi pásztorok szereztek tudomást ezekről a mérgező vegyületekről, amikor állataik megbetegedtek vagy elpusztultak, miután túl közel kerültek a szellőzőnyílásokhoz.
„Ez a tény késztethette a papokat arra, hogy templomokat és szentélyeket emeljenek ezeken a titokzatos helyeken” – mondta Hardy Pfanz, a németországi Duisburg-Essen Egyetem vulkanológiai biológusa, utalva többek közt Apolló templomára és a Plutóniumra is. – „A magas szén-dioxid kibocsátású helyszíneket mofettának hívják, és a törökországi mofetta aligha az egyetlen olyan hely, amelyet az ősi papok használtak.” (A mofetta vulkáni utótevékenységhez kötődő, főleg szén-dioxidból álló gázfeltörés és a ma is divatos egyfajta gyógygázfürdőt jelent.)
Dél-Olaszországban, Törökországban és Görögországban is hasonló pokolkapukra bukkantak, amelyek leggyakrabban közvetlenül az erős szén-dioxid kibocsátású mofetta helyszíneken rejtőznek. Az ókori emberek számára azonban mindez nagy valószínűséggel a tudatlanság homályába veszett. A papok pedig kihasználták a természetfelettinek titulált lehetőséget, és itt mutatták be állati áldozataikat. Az ókori feljegyzések szerint ugyanis a barlangba lépő emberek szervezete valamiért jobban viselte a gáz belélegzését, mint az áldozati birkák, disznók, galambok és más élőlények. Strabo és Plinius római filozófusok ősi írásai szerint az emberek úgy gondolták, hogy az alvilág őrzője, Plútó többfejű kutyájának, Kerberos lehelete okozta a halálos gőzöket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap