2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Így látta a két háború közti Magyarországot az Andrássyak közé beházasuló svéd grófnő

2020. augusztus 30. 08:23 Simon Beáta

Koronázási hintó a citromsárga repülőtéri traktor mögött

1944. december 20-án jelent meg a Kincses Újság utolsó száma. Ekkor az oroszok már a Városligetig jutottak. Egy vasúti tiszt barátjuk értesítette Andrássy Imrét, hogy nyugat felé egy országút részben szabad. A grófné még beszaladt apósa kastélyába a csodatévő krasznahorkai Madonna-festményért, szükség is volt útjuk során a családi ereklye képességeire.

A házaspár sikeresen eljutott az osztrák határtól ötven kilométernyire fekvő Kenyeribe. A birtokon repülőteret hoztak létre, a magyar pilótákon kívül itt állomásozott a híres német Immelman repülőszázad, ők tartották a harckocsikilövés világrekordját. Március végén az orosz páncélosok közeledte miatt evakuálni kellett a repülőteret és a kastélyt. Összetákolt kocsikon, cséplőgépkerekeken indultak útnak a menetparancsot kapott pilótákkal együtt Cenk felé.

A Széchényiek már nem tartózkodtak ott. Mivel a motoros járműveket a hadsereg kisajátította, a kocsimúzeum aranyozott, girlandokkal díszített, ezúttal kolbásszal és kézigránáttal telepakolt koronázási hintóját kötötték a citromsárga repülőtéri traktor után.

A lángoló Sopronban Wallenberget keresték, sikertelenül. Végre átjutottak a határon, s megkezdődött a hónapokig tartó kimerítő hajsza éhezve, fázva az Alpokon keresztül. Wiener Neustadtban az SS-parancsnok likvidálással fenyegetőzött, ha továbbindulnak. Mikor eltűntek a németek, lánya tiltakozása ellenére, miszerint indulási parancsot csak tiszt adhat, a grófné elkiáltotta magát: „Előre!”, s ezzel felrázta a sorsába beletörődő csapatot.

Imre lemaradt a nehéz társzekérrel, ezért a következő városban felesége a rúzsával írta fel egy ház falára, melyik úton mennek Mariazellbe. A kegyhely apátja felháborító érzéketlenséggel kérdezte: „Tulajdonképpen miért menekültek el? Nem történik semmi rendkívüli. Azon kívül, hogy az oroszok kicsit illetlenül bánnak a nőkkel.”

A grófné érthető módon különösen sokat foglalkozott az orosz katonák által elkövetett nők elleni erőszakkal. Sógornője, gyönyörű fiatal menyasszony unokahúga, számos ismerőse osztozott „milliónyi magyar nő sorsában”. A német kapituláció után hónapokig egy vadászház biztonságában éltek, majd 1945 őszén leköltöztek Klagenfurtba, ahol az asszony a Vöröskeresztnél talált titkári állást. A várost „elárasztották a világ minden sarkából ide érkező menekültek”.

Megismerte a 12 éves Pistát, aki azzal kereste a betevőjét, hogy küldeményeket csempészett át a vasfüggönyön. A kis Pista hiába imádkozott, elveszítette az egész családját. Stellának ez adta az ötletet, hogy elzarándokoljon Rómába a pápához segítséget kérni a számkivetettek számára. Később visszaemlékezését is ennek szellemében vetette papírra: „Egy éven át én is a földönfutóknak ehhez a sokaságához tartoztam, értük is írom ezt a könyvet, abban a reményben, hogy a világ segít rajtuk – amíg nem késő.”

1946 tavaszán érkeztek meg Svédországba. Stella örömében bukfencezett édesanyja ágyában. Évekkel később az asszony az Egyesült Államokba költözött, Imre csak az 1960-as években követhette. Megelőzve korukat részt vettek Telkes Mária napenergia-kutatásaiban. Stellát leginkább az érdekelte, hogy lehetne hasznosítani a fejlődő országokban. Andrássy Imre 1985-ben, felesége, a svéd grófnő 1998-ban hunyt el. Emléküket immár könyv is őrzi Magyarországon, s nem csak a letenyei parkban elültetett svéd virágok újra és újra kihajtó utódai, ahogy egykoron Stella jósolta.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Gróf Andrássy Imre autóversenyzőkéntA homonnai kastélyStella második lánya, Erzsébet és a férjeA csodatévő krasznahorkai Madonna-festményA lebombázott letenyei hídMária nézi egy falu határában a foszforbombák pusztításátA grófné édesanyjának 70. születésnapját ünneplik történelmi jelmezekbe öltözött gyermeki és unokái 1947-benStella Andrássy a naptűzhely működését mutatja be 1977-ben Washingtonban az American Folklife fesztiválonStella 1920-ban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár