Húsz lenyűgöző fénykép Ausztrália 20. század eleji antarktiszi expedíciójáról
2018. május 8. 16:53 Múlt-kor
1911-ben egy csoport tudós és kalandor indult el az Ausztralázsiai Antarktiszi Expedícióra, amely a kontinens korábban felfedezetlen részeit volt hivatott bejárni. Vezetőjük a geológus, felfedező és akadémikus Dr. Douglas Mawson volt, az expedíció pedig nagy mennyiségű tudományos információval szolgált és nagy szerepe volt a térség feltérképezésében.
Korábban
A kutatók az Antarktisz Ausztráliától délre fekvő 3000 kilométernyi partszakaszát kívánták feltérképezni – utuk 1914-ig tartott. Több táborból készítettek meteorológiai megfigyeléseket, míg a kutyaszános csoportok a korábban be nem járt területeket térképezték fel.
A körülmények életveszélyesek voltak, maga Mawson is elveszített egy embert saját szános csapatából: Belgrave Ninnis hadnagyot, aki a szán mellett futva beleesett egy gleccserszakadékba, és soha többé nem látták. Ugyanezen incidensben Mawson és csapatának másik tagja, Xavier Mertz elveszítettek kutyáik közül hatot, élelmiszerük nagy részét, valamint sátrukat. Mindkét férfi hamar elkezdett leépülni, Mertz pedig végül meg is halt. Mawson egyedül végül visszajutott a táborba 30 nap alatt, az út folyamán maga is beleesett egy gleccserszakadékba, de túlélte. A hóvihar otthona című könyvében elmeséli elképesztő történetét, valamint az expedíció győzelmeit is.
Az 1914-ben véget érő expedíció megalapozta Ausztrália területi igényeit az Antarktiszon, ezek 1936-ban kerültek formalizálásra az úgynevezett ausztrál antarktiszi terület formájában. Többek között James Francis Hurleynek, a Denison-foknál lévő tábor fotósának köszönhetően fényképek gazdag archívuma áll rendelkezésünkre, amelyek megörökítik a hajmeresztő kalandot. Nem csupán a 20. század eleji felfedezők életébe nyújtanak betekintést, hanem az antarktiszi tájra, ahogy akkoriban kinézett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap