Hogyan élt egy színes bőrű cowboy az amerikai vadnyugaton?
2017. február 17. 15:20
Korábban
Három korszak, három élet – a cowboy-léttől a rodeóig
Nat Love
Az afrikai amerikai cowboyok első generációjának képviselője volt Nat Love, akinek élettörténetét az 1907-ben megjelent önéletrajzából ismerhetjük meg. Rabszolgaként született a Tennessee állambeli Nashville városában. Még gyermekkorában megtanult írni-olvasni, majd a rabszolga-felszabadítást követően korábbi tulajdonosa, Robert Love ültetvényén dolgozott tovább apjával, mint részbérlő. Apja halálát követően egy szomszédos farmon vállalt munkát, ahol kiderült, hogy nagy tehetsége van a lovak betöréséhez. 16 éves korában nyert egy lovat tombolán, amit azonnal eladott 50 dollárért, majd felkerekedett és Kansas állambeli Dodge Citybe költözött, ahol hamarosan állást kapott mint cowboy.
Önéletrajzából a westernfilmek legismertebb jelenetei köszönnek vissza. Városi szalonok, játéktermek és táncházak világa jelenik meg. Olvashatunk benne arról, hogyan kísért hatalmas csordákat egyik helyről a másikra, hogy kocsmázott Billy, a Kölyökkel és arról is, hogy harcolt a földjeiket védelmező indiánokkal. Nagy csodálattal szól cowboy-társairól: „Bátrabb és igazabb emberek sosem éltek, mint a puszták eme vad gyermekei, kiknek otthona a nyereg, fekhelye pedig az anyaföld volt.”
Love maga is a századvég gazdasági átalakulásának esett áldozatul. Munkáját elvesztve maga mögött hagyta a vadnyugatot és Denverbe költözött, ahol megházasodott és vasúti hordárként dolgozott. Miután több városban is élt, végül családjával Los Angelesben telepedett le, ahol 1921-ben, 67 éves korában halt meg.
Bill Picket
Bill Picket 1870-ben született felszabadított rabszolgák gyermekeként. Gyermekkorában otthagyta az iskolát és már korán egy farmon kezdett dolgozni. Itt megfigyelte, hogyan kapják el a pásztorkutyák az elszabadult állatokat. Ez alapján alakította ki saját technikáját, melynek során lováról a bikára ugrott, az állat ajkába harapott, majd szarvánál fogva a földre kényszerítette. Mutatványát számtalan ember csodálhatta meg, amikor a Miller testvérek vándor rodeóshow-jával járta a világot, később pedig mozifilmekben is szerepelt.
Nyugdíjba vonulása után, 1932-ben, 62 éves korában érte a halál, amikor egy vadló fejberúgta. 1971-ben beválasztották a rodeó Hírességek Csarnokába.
Cleo Hearn
A most 76 éves Cleo Hearn 1959-ben lett profi rodeós. 1970-ben ő lett az első afrikai-amerikai cowboy, aki országos lasszóversenyt nyert és szintén ő volt az első, aki rodeóval szerzett sportösztöndíjjal jutott be egyetemre. Gyakran szerepelt cowboyként különböző reklámokban és ő volt az első fekete aki eljátszhatta a híres Marlboro Man szerepét. Tagja volt Kennedy elnök díszőrségének is.
Az egyetemen üzleti diplomát szerzett, majd a Ford dallasi telephelyén kezdett dolgozni. 1971-ben saját rodeóshow szervezésébe kezdett. A Cowboys of Color Rodeo névre keresztelt vándor rodeóshow ma már több mint 200 különféle etnikumú sportolóval járja az Egyesült Államokat, hogy megismertesse közönségével a cowboyok életét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.