Hitler titkos sarki katonai kutatóbázisát fertőzött jegesmedvehús miatt kellett kiüríteni
2016. október 24. 12:13 MTI
Orosz tudósok szerint fertőzött jegesmedvehús okozta betegség miatt kellett kiüríteni Hitler titkos északi-sarki katonai kutatóbázisát - számoltak be róla a hétvégén brit lapok online kiadásai. Oroszország jelenleg azt tervezi, hogy egy állandó katonai bázist telepít a szigetre.
Korábban
Az északi sarkkörön túli titokzatos bázist, amely a Schatzgräber (Kincsvadász) elnevezést kapta, 1942-ben, egy évvel Oroszország lerohanása után hozták létre a nácik. Orosz kutatók szerint, akik 72 évvel később tárták fel az egykori bázist, a tábor személyzetét annak idején tengeralattjáróval kellett elszállítani, mert fertőző betegséget kaptak.
A tudósok többek között lőszerellátmány darabjait is megtalálták az északi-sarki kutatóállomáson, amelynek stratégia jelentőségét az adta, hogy annak idején időjárási adatokat szolgáltatott a térségben mozgó katonai erők és szállítóhajók számára. Emellett, ahogy arra az elnevezése is utal, a sejtések szerint a telepen különleges műkincseket rejthettek el.
A bázis az Északi-sarktól ezer kilométerre fekvő szigeten, Alexandra-földön állt, amelynek hovatartozása sokáig vitatott volt, de ma Oroszországhoz tartozik. 1930 és 1990 között ez volt az egyetlen állomás a kopár, fagyos szigeten. A kutatók több mint ötszáz tárgyi leletre bukkantak. Bunkerek romjai, kiürült benzineskannák, de a rendkívüli hidegben fennmaradt írásos dokumentumok is előkerültek - ismertette a hétvégén a The Daily Mail és az The Independent online beszámolója.
A bázis ellátását légi úton oldották meg: az utánpótlást repülőkről dobták le. 1944-ben azonban a táborban élő összes férfi nyers jegesmedvehúst fogyasztott, és a fertőzött hústól bélférgesek lettek. A súlyos betegség miatt tengeralattjáróval menekítették ki őket. A sziget stratégiai jelentősége a hidegháború alatt erősödött meg ismét, amikor az amerikaiak és az oroszok egyaránt szerettek volna minél nagyobb befolyásra szert tenni az Északi-sarki térségben, és megszerezni a régió gazdag természeti erőforrásait. Oroszország jelenleg azt tervezi, hogy egy állandó katonai bázist telepít a szigetre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.