Hiába vásárolták meg, vissza kell adniuk a világháborúban elkobzott festményt
2018. október 3. 14:53 MTI
Egy párizsi fellebbviteli bíróság megerősítette kedden, hogy egy amerikai házaspár köteles visszaszolgáltatni Camille Pissarro egyik, a második világháborúban elkobzott értékes festményét a zsidó származású francia tulajdonos, Simon Bauer műgyűjtő leszármazottainak.
Korábban
Az amerikai Bruce és Robbi Toll tavaly adta kölcsön a La Cuillette des Pois (Borsószedés) című impresszionista festményt kiállításra a párizsi Marmottan múzeumnak. A képet azonban ideiglenes letétbe helyezték, miután az eredeti francia tulajdonosok felismerték a festményt, és bírósághoz fordultak annak visszaszolgáltatását kérve.
Egy bíróság már tavaly novemberben kimondta, hogy a Toll házaspár nem járt el rosszhiszeműen, amikor a képet 800 ezer dollárért (mai árfolyamon 215 millió forintért) 1995-ben a Christie's-nél megvásárolta, de minden, a francia Vichy-rezsim és náci szövetségesei által elrabolt képpel kapcsolatos adásvétel érvénytelen.
Az amerikai házaspár megfellebbezte az ítéletet, amelyet azonban a másodfokú ítélet kedden megerősített. Bauer leszármazottainak ügyvédje szerint az újabb ítélet „megerősíti a barbarizmus áldozatainak jogát arra, hogy időkorlát nélkül visszaszerezzék javaikat, amelyeket elvettek tőlük”. A jogi képviselő reményét fejezte ki, hogy az amerikai pár belenyugszik az ítéletbe. A gouache technikával készült festményt 1887-ben festette az impresszionista mester.
A kép része volt az 1862-ben született, cipőgyártásból meggazdagodott Simon Bauer 93 műalkotást magában foglaló gyűjteményének. A gyűjteményt 1943-ban kobozták el, és a Vichy-kormány zsidóügyi biztossága által kijelölt kereskedőn keresztül értékesítették.
A Pissarro egyik felfedezőjének számító Bauert 1944-ben Drancyba internálták, de sikerült elkerülnie a deportálást. 1947-ben bekövetkezett haláláig csak a gyűjteménye kis részét tudta visszaszerezni. Leszármazottai folytatták a kutatást a művek után, de mintegy húsz képet nem tudtak visszakapni. A La Cueillette des Pois 1965-ben kis időre feltűnt egy adásvétel alkalmával, majd nyoma veszett, miután elkerült francia földről.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Csütörtöktől láthatjuk a mozikban a Semmelweis című filmet 13:24
- Egy új világot nyitott meg Enrico Fermi az első atommáglyával 09:50
- Soha nem tudott elszakadni a labdarúgástól a legendás Bozsik József 08:20
- Visszaadta a szabadság reményét Erdélynek az eltökélt ágyúöntő mester, Gábor Áron tegnap
- Maffiaszerű leszámolások forgatagában ért véget a Perzsa Birodalom aranykora tegnap
- Cipónyira dagadt térddel küzdötte ki második olimpiai aranyát Kozma Pici tegnap
- Nagy érdeklődés közepette találtak új gazdára Václav Havel személyes tárgyai tegnap
- Magyar néprajzkutató gyűjteményéből nyílt kiállítás Mongóliában tegnap