Hét zűrös legenda az űrkutatás történetéből, amely máig felkavarja a közvéleményt
2017. május 11. 17:02
Korábban
Néhány perc a Vénuszon
Az 1970-80-as években a szovjetek számos űrszondát indítottak útnak, hogy a Vénuszt tanulmányozzák. A Venera program keretében tíz szonda landolt a bolygó felszínének különböző pontjain. Ezek azonban mindössze egy-két percen keresztül tudtak adatokat és fényképeket továbbítani a Földre, mielőtt a Vénusz extrém időjárási viszonyai (átlagosan 462 Celsius fokos felszíni hőmérséklet) miatt felmondták volna a szolgálatot.
A fényképek alapján egy orosz tudós néhány évvel ezelőtt azt valószínűsítette, hogy azokon egy sajátos vénuszi élőlényt is láthatunk, ugyanis több (egymástól több száz kilométerre készült) fényképen is egy félkör alakú objektum látható. A NASA szerint azonban a kérdéses objektumok valójában földi eredetűek. Egészen pontosan a Venera szondák fényképező lencséit védő „kupakok” lehetnek, amelyek landolást követően automatikusan lepattantak a talajra. Mindez pedig természetesen megmagyarázhatja azt is, hogy miért jelenik meg a tárgy az egymástól távol földet érő szondák fényképein is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- 7+1 híres merénylet a történelemből
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap