Hét zűrös legenda az űrkutatás történetéből, amely máig felkavarja a közvéleményt
2017. május 11. 17:02
Korábban
Tunguszka rejtélye
1908. június 30-án a transszibériai expressz utasai rendkívüli dologra lettek figyelmesek. Előbb egy vakító fénycsóvát láttak az égen, majd néhány pillanattal később erős rengéseket éreztek fülkéikben ülve. Aminek tanúi voltak, az minden bizonnyal az írott történelem korszakának legnagyobb Földet érő becsapódási eseménye volt – 500 kilométer távolságra a vasútvonaltól. A becsapódó objektum a légkörbe érve hatalmas tűzgömbbé változott és több száz hektárnyi erdőterületet tarolt le teljes egészében porrá égetve annak élővilágát. Az eseménytől 65 kilométerre fekvő Vanavara településének lakosai arról számoltak be, hogy a hirtelen jött forró légnyomás betörte az ablakokat és akár több méter távolságba is elrepítette az embereket. A becsapódás ereje becslések szerint ezerszerese volt a Hirosimára dobott atombombáénak.
Hogy mi csapódott be Szibériában aznap, máig nem tisztázott. Kutatók szerint minden bizonnyal egy jelentős méretű meteorittal vagy aszteroidával van dolgunk, de természetesen számos híve van annak az elméletnek is, miszerint földönkívüli űrhajó lezuhanása okozta a példa nélküli pusztítást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap