Hét történelmi híresség utolsó mondata a középkorból
2016. szeptember 6. 15:40
Korábban
Az önmarcangoló da Vinci
„Megsértettem Istent és az emberiséget. A munkám nem érte el azt a színvonalat, amit kellett volna.” A reneszánsz géniusz pályafutását ismerve a legtöbben aligha gondolnánk, hogy ezeket a szavakat valóban Leonardo da Vinci mondta halálos ágyán I. Ferenc francia királynak, az anekdota szerint azonban így történt. A kivételes tehetséggel megáldott polihisztor a művészet mellett a tudomány területén is maradandót alkotott. Nemrég kiderült róla, hogy leszármazottjai között van Franco Zeffirelli olasz filmrendező is, és szintén a közelmúlt felfedezése volt, hogy korát jóval megelőzve még a súrlódási erőt is megértette. A legenda szerint I. Ferenc a karjaiban tartotta a művész fejét a halálos ágyán, ám ez feltehetően inkább csak legenda.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap