Hét rettenthetetlen kalandornő, aki beírta a nevét a történelembe
2017. július 21. 18:32
Korábban
A keresztes királyné
Aquitániai Eleonóra a 12. század egyik legműveltebb és legbefolyásosabb asszonya volt. Mindössze 15 éves korában örökölte meg fiatalon elhunyt apjától a Franciaország délnyugati részén elterülő Aquitániát, amivel a lány egy csapásra Európa egyik leggazdagabb emberévé vált. Nem meglepő, hogy a gyámjának kijelölt VI. Kövér Lajos francia király saját fiát jelölte ki a hercegnő jegyeséül annak érdekében, hogy országa legnagyobb tartományát a koronához csatolja a házassággal.
A VII. Lajos oldalán Franciaország királynéjává előlépő Eleonóra azonban sosem volt hajlandó arra, hogy csak az „oldalvonalról” szemlélje az eseményeket. Amikor 1147-ben többek között férje vezetésével megindult a II. keresztes hadjárat, a királyné maga is páncélt öltött és az egyház rosszallása ellenére aquitániai vazallusainak többezer katonájával – köztük 300 asszonnyal – maga is megindult a keresztes államok megsegítésére.
Útja során meglátogatta Konstantinápolyt, Jeruzsálemet és Antiochiát is. Utóbbi helyen találkozott – sőt egyesek szerint viszonyt kezdett – nagybátyjával, a várost uraló Rajmund fejedelemmel. Kapcsolata ezt követően megromlott férjével és a hazafelé tartó úton már külön utaztak, majd néhány évvel később el is váltak egymástól.
Eleonóra azonban nem sokáig maradt korona nélkül. Mindössze hat héttel a Lajossal való házasságának felbontása után feleségül ment Henrik normandiai herceghez, aki ezután éppen a gazdag Aquitániára támaszkodva tudta végül kikényszeríteni az angol trónhoz való jogát, így 1154-ben Eleonóra új férje II. Henrik néven elfoglalhatta az angol trónt.
A királyné ezután sem hagyott fel aktív életével, még hetven évesen is rendszeresen utazgatott a világban. Az egyház sem felejtette el rendkívüli vállalkozását: a III. keresztes hadjáratot megelőzően külön pápai bulla tiltotta meg a nők részvételét a vállalkozásban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap