Hét rettegett anyós a történelemből
2020. május 5. 08:34 Múlt-kor
A második számú Telekiné
A tragikus sorsú Teleki Pál felesége, Bissingen-Nippenburg Johanna grófnő csak a második számú asszony szerepét tölthette be a budapesti József téren álló Teleki-házban anyósa, Muráty (Muratisz) Irén mögött.
A házat még Teleki anyai nagyapja, a görög származású pesti kereskedő, Constantin Economo építtette. Bissingen-Nippenburg Rudolf császári és királyi kamarás lánya és a később kétszer is miniszterelnökké választott Teleki Pál házassága harmonikusan indult, ám a kettejük személyisége közötti áthidalhatatlan ellentét hamar kiütközött.
Míg a férj intellektuális nyughatatlansága folyamatosan újabb közéleti szerepvállalásra sarkallta, a kötöttségeket nehezen viselő feleség leginkább olvasással töltötte napjait.
A kettejük közötti szakadék mélyülésében, amely végül a házasok teljes elhidegüléséhez vezetett, bizonyára szerepet játszott Teleki édesanyja is, akit fia még középkorú férfiként is rajongással szeretett.
A háztartás vezetését Muráty Irén soha nem engedte át menyének, amire pragmatikus okai is voltak: Johannát ugyanis aligha nevezhetnénk a háziasszonyok mintaképének.
Nem volt tisztában a különféle termékek éppen aktuális árával, így cselédei és szakácsnői folyamatosan meglopták, de – bár pazarlással nem vádolhatjuk – a fiskális szigor szempontjai egyébként sem szerepeltek legfontosabb életvezetési elvei között.
Johanna persze nehezen viselte az állandó felügyeletet, de sohasem tudott kiszabadulni anyósa árnyékából.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- A Városliget mellé tervezték a Hungaroringet, de végül Mogyoródra került a száguldó cirkusz
- A pályán és a pályán kívül is gentlemannek bizonyult Billy Wright
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle
- Tíz dokumentumfilm a magyar sport legendáiról
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.