Hét rendkívüli dolog, amelyet egyes középkori hercegnők megtehettek
2019. április 5. 13:05 Múlt-kor
Korábban
A királlyal szembeszegülő hercegnő
Akkói Johanna sohasem félt édesapjától. Ifjúkorában rendre vitába szállt apja tisztviselőivel, és amikor megtudta, hogy kísérete kisebb, mint testvéreié, nagyobb háztartást követelt magának. Miután saját házassága nagyobb függetlenséget biztosított neki, még egyik nővére esküvőjéről is távol maradt, látszólag csupán azért, mert megtehette. Felnőttként, mint láttuk, apja akarata ellenére és saját fogadalmát megszegve házasodott újra, és ritkán törlesztette a korona felé felhalmozott adósságait.
A legnagyobb fricska azonban, amelyet apja hatalma felé elkövetett, kétségtelenül 1305 júliusában történt. Eduárd lefoglalta fia, a későbbi II. Eduárd birtokait és jövedelmeit, hogy ezzel fejezze ki nemtetszését a herceg viselkedése, és egy Piers Gaveston nevű udvaronc iránt tanúsított túlzott kivételezése iránt (Gavestont a király később száműzte is, hogy távol tartsa a hercegtől). Johanna minden további nélkül elküldte saját pecsétnyomóját az ifjú Eduárdnak, azzal az üzenettel, hogy használja nyugodtan bármi kifizetésére, amit csak szeretne. A gesztus egyenes megkérdőjelezése volt a király hatalmának, és a korban kevesen úszhattak volna meg ilyesfajta szembeszegülést. Az öreg király azonban megszokta már lánya önfejűségét, és miután a megzabolázott Eduárd herceg visszaadta Johanna pecsétjét, az esetet nem említik többé semmilyen feljegyzésben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap