Hét legendás afrikai birodalom, amely eltűnt a történelem viharaiban
2017. március 6. 10:25
Karthágó hajói bejárták Nyugat-Afrikát, Timbuktu könyvtárában 700 ezer kéziratot őriztek, a kusita királyok pedig Egyiptomot is meghódították. Afrika a történelme során számos mára elfeledett birodalom szülőhelye volt, ezek maradványai ma is csodálattal töltik el az utazókat. Következzen hét legendás afrikai birodalom, amely elveszett a történelem viharaiban.
Korábban
Kusita Királyság
A mai Szudán területén, a Nílus felső folyása mentén állt fenn a Kr. e. 11. századtól a Kr. u. 4. századig a Kusita Királyság, amelynek történetét főképp egyiptomi forrásokból ismerjük. Bár hírneve a nagy északi szomszéd árnyékában elhalványult az évszázadok során, a királyság mind katonailag, mint gazdaságilag méltó riválisa volt az ókori Egyiptomnak. A korszak fontos kereskedelmi központjának számított, lakói leginkább elefántcsonttal, tömjénnel, vassal és arannyal üzleteltek. A kusita királyok a Kr. e. 8. században Egyiptomot is meghódították és mint a XXV. dinasztia fáraói uralták a Nílus-mentét egészen az asszírok Kr. e. 7. századi hódításáig. A kusiták az egyiptomiak számos szokását átvették, így például egyes isteneik tiszteletét, a halottak mumifikálásának gyakorlatát, sőt még a piramisépítést is. Az egykori főváros, Meroé környékén több mint 200 jellegzetes kusita piramis maradványai tekinthetők meg napjainkban is – ami több mint, ahány piramist Egyiptomból ismerünk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap