Hét különösen ronda uralkodó a történelemből
2020. március 24. 10:45 Kulcsár Ádám
Korábban
Borso d'Este, a hegyépítő
Ferrara márkijának törvénytelen fiaként Borso d'Este már fiatal korában megkapta a császártól Modena és Reggio hercegi címeit, évtizedekkel később pedig – halála előtt négy hónappal – II. Pál pápa apja egykori rangjára emelte, s Ferrara márkijaként ő lett az első uralkodó, aki mindhárom itáliai város elöljárójának tudhatta magát.
A kidülledt szemű, s összességében ijesztő arcú Borsót népe kimondottan szerette, minden tettében támogatta, s akkor is gondolkodás nélkül mellé állt, amikor a herceg – több alkalommal is – úgy döntött, a Velencei Köztársasággal szövetkezve a Sforzák és a Mediciek ellen ront. Életében mindössze egyetlen vállalkozását nézték rossz szemmel, amikor is a ferrarai kertjében a Pó medréből kihalászott kőtömbökből egy komplett hegyet akart felépíttetni.
Nagy mecénás hírében állt, mohón költötte a pénzt a kultúrára, udvari központja adott otthont a ferrarai festőiskolának, továbbá számos zenész köszönhette felemelkedését a hercegnek. Soha nem nősült meg, utódot sem hagyott hátra, így a hercegi trónon féltestvére követte. Családjának leszármazottai 1859-ig uralták Modena és Reggio városát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric tegnap
- 2024.05.22.