Hét király, aki gyermekként került a trónra
2020. június 23. 08:35 Kulcsár Ádám
Korábban
A szabadulását végigdudorászó Henrik
Az 1415-ös agincourt-i csata során az angol hadat győzelemre vezető V. Henrik egyetlen fia, VI. Henrik még kilenc hónapos sem volt, amikor apja halála után – Anglia történetének legfiatalabb uralkodójaként – megörökölte az angol trónt.
Miközben a kiskorú Henrik helyett régensi tanács kormányozta Angliát, az angolok sorra szenvedték el a vereségeket a franciákkal szemben. A folyamatot a nagykorúvá cseperedő uralkodó sem tudta visszafordítani.
Kortársai konfliktuskerülő, uralkodásra alkalmatlan királyként jellemezték Henriket, aki a vallási kérdésekre jóval több időt szentelt, mint az ország ügyeinek rendezésére.
1453-ban bizonyossá vált, hogy az angolok elveszítik a franciák elleni (százéves) háborút, ráadásul elterjedt a pletyka, hogy Henrik felesége, Anjou Margit más gyerekét várja.
A király idegösszeomlást kapott, és másfél éven át beszéd- és mozgásképtelenül vegetált.
1455-ben kitört a rózsák háborúja. A királyt 1461-ben lemondatták, és fogságba vetették, ám még ugyanabban az évben kiszabadult. A legenda szerint végigdudorászta és nevetgélte a szabadulását jelentő második St. Albans-i ütközetet.
Bár a Lancaster-pártiak 1470-ben még egyszer királlyá tették a bomlott elméjű Henriket, 1471-ben a Yorkok – a konfliktus során másodszor – a Towerbe zárták az uralkodót, ahol még abban az évben elhunyt. A gyanú szerint az angol trónt visszaszerző IV. Edvárd ölette meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap