Az ágyú szája előtt vagy az elefánt talpa alatt – hét kegyetlen kivégzés a múltból
2020. március 31. 10:50 Kulcsár Ádám
Az emberi elmének semmi sem szabhat határt, és ezalól sajnos a büntetőformák sem kivételek: a vélt vagy valós vétkek penitenciájára tucatnyi módszert találtak ki a történelem folyamán. Ezekből válogattunk.
Korábban
Karóba húzás
A karóba húzás mint büntetési forma már Hammurapi babiloni király törvényoszlopán is megjelent, ám a középkorban, majd az újkori Oszmán Birodalomban terjedt el igazán. Főként államellenes bűnök elkövetői ellen alkalmazták, de rablógyilkosok, gyermekgyilkos asszonyok és útonállók is retteghettek tőle. Az egyik legkegyetlenebb, kínzással társuló kivégzési forma volt, ugyanis az elítélt akár több napon keresztül is szenvedhetett. A halál főként kiszáradás, vérveszteség vagy vérmérgezés miatt következett be. Európa-szerte törvény tiltotta, hogy a karóba húzott embernek vizet adjanak.
A kivégzés során egy 2-3 méter hosszúságú nyársat toltak keresztül a testen a szerencsétlen ember gerincoszlopa mellett. Az eljárás lényege az volt, hogy a létfontosságú szervek sérülése nélkül (néhol állati erővel vontatva) juttassák át a faoszlopot a kivégzendő alfelétől a szájáig. Minél „ügyesebb” és precízebb volt a hóhér, az elítélt annál tovább szenvedett, viszont hóhéri „műhiba” esetén akár perceken belül meghalhatott az áldozat.
A legszívesebben III. Vlad havasalföldi uralkodó (1431–1476) alkalmazta ezt a kivégzési módszert − utóneve, a Tepes jelentése is „karóba húzó”. Az ő uralma idején még kisebb lopásért is ez a büntetés járt; fővárosa körül szinte állandósult a karóerdő. A források szerint az uralkodó gyakran étkezett a kivégzések helyszínén, amíg az elítéltek haláltusája zajlott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap