Hét híres történelmi személy, aki megérte a századik születésnapját
2017. március 18. 09:07
Korábban
A sarkvidéki kormányzó, aki elrabolta Kolumbusz dicsőségét
Helge Ingstad egy igazi 20. századi kalandor volt. 1899-ben született egy norvégiai kisvárosban, ahol édesapja egy gyárban dolgozott mérnökként. 16 éves korában költöztek Bergenbe, ahol leérettségizett , majd jogi diplomát szerzett és 1922-től saját ügyvédi praxist működtetett. 1926-ban azonban eladta irodáját és a kanadai vadonba költözött, ahol prémvadászként dolgozott. Három évig élt egy helyi indián törzs tagjai közt, majd Norvégiába hazatérve megírta itt szerzett élményeit, ami egy csapásra hírnevet szerzett neki.
1932-ben központi szereplőjévé vált egy norvég-dán diplomáciai konfliktusnak is, amikor Norvégia annektálta a Grönland északkeleti részén fekvő – egyébként lakatlan és csak halászati, illetve tudományos célokra használt – Vörös Erik Földet. Az újdonsült „gyarmat” kormányzójává Ingstadot nevezték ki. Mivel Dánia egész Grönlandot a saját felségterületének tekintette, az ügy a Hágai Nemzetközi Bíróság elé került, amely a dánok javára döntött, így a norvég expedíció 1933-ban elhagyta a szigetet. A jogban és a sarkvidéki viszonyokban egyaránt jártas Ingstad szolgálataira azonban továbbra is igényt tartott a norvég kormányzat és a Grönlandról való hazatérését követően a Jeges-tengeri Svalbard kormányzójává nevezték ki, ahol két éven keresztül működött.
Svalbardon ismerkedett meg a nála húsz évvel fiatalabb Anne Stine-vel, aki nagy rajongója volt Ingstad kanadai és grönlandi kalandjainak. A pár 1941-ben házasodott össze, majd a második világháborút követően egy Oslo melletti kisvárosban telepedtek le, ahol egy lányuk született. Anne az 1950-es években az Oslói Egyetemen tanult régészetet és ettől kezdve életük nagy részét különféle expedíciókon töltötték.
Az Ingstad házaspár nevéhez fűzödik, hogy 1960-ban a kanadai L’Anse auc Meadows település közelében egy 1000 körül alapított viking települése maradványait fedezték fel, amelyet számos kutató a Vörös Erik fia, Leif Eriksson vezette expedíció során alapított településsel azonosít. Ingstadék felfedezése elsőként szolgáltatott tárgyi bizonyítékot arra, hogy az európai ember már évszázadokkal Kolombusz Kristóf útja előtt is elérte az amerikai kontinenst. Helge Ingstad 2001 márciusában, 101 évesen hunyt el egy oslói kórházban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap