Hét híres ember bizarr szokásai II.
2019. március 8. 17:26 Múlt-kor
Korábban
Michelangelo és a higiénia teljes hiánya
Michelangelo di Lodovico Buonarroti Simoni, a történelem egyik legnagyobb művésze 1508-ban kapta meg a megbízást a Sixtus-kápolna mennyezetének kifestésére. Az 1512-ig tartó munkát egyes-egyedül végezte el, szinte vázlatok nélkül, és a födém alatt görnyedezve alkotott. A hatalmas kihívást jelentő, 40x13 méteres munka – már csak a testtartását tekintve is – szó szerint szenvedést okozott neki, mindez az alakjain is tetten érhető. Habár gazdagnak számított, kenyeret evett és vizet ivott munka közben. Meggyőződésévé vált, hogy a tisztálkodás egészségkárosító hatású, így amikor csak tehette, elkerülte azt. Habár megengedhette volna magának, hogy naponta új ruhákat hordjon, általában napokon át viselt egy-egy öltözetet és csizmát, amelyektől még éjszakára sem volt hajlandó megválni. Belegondolva, nem véletlen, hogy egyedül alkotott. Ugyanakkor lehet, hogy neki volt igaza, hiszen a korszakban igen kiemelkedő kort élt meg: 89 évesen hagyta itt e világot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap