Hét halálos divattrend a történelemben
2022. április 23. 12:50 Kulcsár Ádám
„A szépségért meg kell szenvedni!” – tartja a mondás, amelyhez azonban elfelejtik hozzátenni, hogy az embereknek, akik ősidők óta próbálnak lépést tartani az éppen aktuális trendekkel, nemegyszer az életükbe került a divat követése.
Korábban
Gúzsba kötött kínai lábak
A kínai nők életét több mint ezer éven át keserítette meg egy szörnyű kínokkal terhes szokás: az úgynevezett lábelkötés. A X. századtól a XX. század elejéig divatozó testtorzítás során a női lábakat egy többméteres szövetdarabbal gyakorlatilag gúzsba kötötték, hogy minél kisebbnek látszódjanak, és lótuszvirág formájúak legyenek, ami a kínai kultúrában az erotikus varázst testesítette meg. A láb elnyomorítása a jólétet szimbolizálta.
A fiatal hölgyek – miután levágták lábkörmeiket – először megmártóztatták lábfejeiket egy ecet, vizelet és gyógynövények keverékéből álló oldatban, majd a lábujjakat behajlították, s átkötötték egy akár 3 méter hosszúságú szövetdarabbal, amelyet heti 2-3 alkalommal (a tehetősebbek naponta) cseréltek.
Eközben a lábujjak csontjai lassan eltörtek, beékelődtek a talpba: a láb pedig a végletekig eldeformálódott. Szörnyű belegondolni, hogy az első beavatkozásra 4–9 éves korban került sor, s állítólag 2-3 év múlva már elérték a kívánt lótuszformát.
Az 1912-ben betiltott hagyomány hajnalán még csupán a magasabb társadalmi osztályoknál (elsőként a császári udvarban) terjedt el e szokás, azok között, akik lényegesen könnyebb életvitelük miatt megengedhették, hogy elnyomorított lábaikat ritkán használják.
Egy évszázad elteltével azonban a női társadalom jelentős részében hódított már a lábelkötés, amelynek hiánya igencsak „parasztosnak” hatott. A szegényebb, földeken dolgozó leányok ugyanis nem engedhették meg a kis – olykor 7-8 centiméteres – lábakat, amik a poklot jelentették volna munka közben.
A végtag deformálását sokszor a férfiak kényszerítették ki, akik általában nem is látták mezítelenül a nők lábát, csupán a pöttömnyi selyemcipellőt. A fájdalmas eljárás következtében a kínai hölgyek lábujjaiban megszűnt a vérkeringés, üszkösödés, vérmérgezés, sőt a lábak teljes elrothadása fenyegette őket. Egy becslés szerint körülbelül 10 millió nő eshetett át testének ilyenfajta megnyomorításán, tíz százalékuk pedig bele is halt e sajátos divatba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.