Hét fotó, amely megrázta a világot
2018. szeptember 6. 11:48 Múlt-kor
Korábban
Feltámadott a tenger
„Egy nép azt mondta: „Elég volt!” – szól Márai Sándor verse, emlékezve a magyarság talán legfontosabb 20. századi napjaira, amikor felkelt a világ egyik legerősebb szuperhatalmának elnyomása ellen. 1956. október 23-a estéjén közel 200 ezer ember lepte el a parlament előtti teret, a tüntetők kivágták a nemzeti zászló közepéből a szovjet mintájú címert és reformokat követeltek a kommunista vezetéstől.
Másnap szovjet csapatok vonultak be Magyarországra, s egy újabb nap elteltével megkezdődtek a tényleges harcok az orosz harckocsik és a magyar felkelők között. A magyar főváros utcái csatatérré változtak, a barikádok mögül több ezer tüntető nézett farkasszemet a túlerővel. Budapest hősei páratlan elszántsággal küzdöttek, a végsőkig védelmezve az állásokat. A november 11-ig tartó véres harcok során több mint háromezren vesztették életüket, az áldozatok 44 százaléka 25 évnél fiatalabb volt.
Az 1956 őszén történt magyarországi eseményekről rengeteg fotó készült és járta be a világsajtót. A több tucatnyi külföldi tudósító fényképei közül azonban a leghíresebb és legtöbbet elmondó Vagn Hansen, neves koppenhágai fotóriporter alkotása. A dániai Billed Bladet című folyóirat 1956. november 13-i számának címlapképéről is visszaköszönő fotó egy vörös hajú, szeplős, vattakabátos 15 éves lányt ábrázol, kezében egy dobtáras géppisztollyal a Corvin köz környékén. A visszaemlékezések szerint az örökké mosolygós, cserfes szakácsnövendék, Szeles Erika Kornélia november folyamán vöröskeresztesként segített a forradalom sebesültjein. A felnőttkort azonban nem érhette meg, 1956. november 7-én a fehér köpenyben dolgozó lányt munkája közben egy szovjet géppisztolyból halálos nyaklövés érte. Örök értékű fényképe nyugaton az 1956-os forradalom szimbólumává vált.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50