Hét csapnivaló uralkodó a történelemből
2020. július 24. 15:51 Múlt-kor
Korábban
XII. János pápa (955-964)
XII. János még a középkori pápaság meglehetősen alacsony mércéjével mérve is kirívóan rossz emlékű vezetője volt a katolikus egyháznak.
A római nemességgel kötött alku keretében mindössze 18 évesen megválasztott egyházfő háborút örökölt elődeitől a Szentszék és II. Berengár itáliai király között, amely a félsziget feletti irányításért folyt.
János maga mögött tudhatta I. Ottó német-római császár támogatását, aki felesküdött pápaságának védelmére, azonban az ifjú pápa – borgőzös orgiái közepette – nemigen vette komolyan a szövetséget, és Ottó növekvő hatalmától félve, a háta mögött titokban egyezkedni kezdett az új nyugati császár ellenségeivel, köztük a bizánciakkal és a kalandozó magyarokkal.
Mesterkedése kitudódott, a császár pedig megharagudott, és hatalmát felhasználta János megbuktatására. Szimóniával, gyilkossággal, esküszegéssel és vérfertőzéssel is megvádolták, a helyére pedig új pápát ültettek VIII. Leó személyében.
Miután a császár csapatai ismét visszahúzódtak Rómából, János visszatért, és újra átvette az uralmat a város felett, példát statuálva az ellenpápa támogatóin – volt olyan bíboros, akinek a kezeit vágatta le, és volt olyan érsek, akit megkorbácsoltatott.
Mielőtt azonban teljes erővel megindult volna a pápa és a császár háborúja, János hirtelen meghalt – a korabeli hírek szerint éppen aktus közben, bár abban eltérnek a vélemények, hogy agyvérzés, avagy a dühös férj okozta-e halálát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap