Hernán Cortés vetett véget az azték aranykornak
2024. április 5. 09:04 Múlt-kor
Korábban
Azték katasztrófa
Cortés és serege 1521. augusztus 13-án 13 hajóval megkezdte a város végső ostromát. Az ostromlottak a reménytelen helyzetben csak nagyon gyér ellenállást tanúsítottak, Cuauhtémoc pedig úgy döntött, hogy kíséretével kenukon megszökik. Egy spanyol őrszem azonban észrevette, és gyorsan értesítette kapitányát a szökési kísérletről.
Az aztékok utolsó királyát Cortés elé vitték. Az uralkodónak az volt az egyetlen kívánsága, hogy a spanyol hódító tőrdöfésétől halhasson meg. Mivel Cortés – méltányolva Cuauhtémoc ostrom alatt tanúsított bátorságát – megtagadta a kérést, az azték uralkodó nekifutott, és megpróbálta elragadni kését, de nem sikerült neki. Az aztékok zokogásban törtek ki. Tudták, az aranykor véget ért.
Előjelek az égből
Az aztékok Cortés 1519-es érkezése előtt szokatlan történések hosszú sorozatát észlelték. Egy látványos, csillogó fény egy éven keresztül látható volt az égen, később tűz ütött ki Vitzilopocstli, a háború istenének templomában.
A spanyolok és őslakos szövetségeseik harca az aztékok ellen
Majd ugyanebbe a templomba villám csapott, valamint vulkánkitörések is előfordultak, és egy üstököst is láttak lehullani az égből. Az aztékok minden jelenségben civilizációjuk megszűnésének egyértelmű jeleit látták.
Amikor Moctezuma értesült a spanyolok érkezéséről, vezetőjüket, Hernán Cortést Ketzalkóatllal (Tollaskígyóval), egy kisebb azték istennel azonosította. Arannyal és élelmiszerrel fogadta a spanyolokat, hogy megakadályozza Tenochtitlán felé történő előrenyomulásukat.
Próbálkozása azonban kudarccal végződött, ezért utasította varázslóit, hogy mágia segítségével tegyék beteggé a hódítókat, majd miután ez a módszer sem vált be, nem maradt más megoldás, mint saját palotájában elszállásolni őket. Az aztékok azonban felfedezték, hogy a spanyolok nem félistenek, hanem egyszerű halandók, akiket meg kell ölniük, ha nem szeretnék elveszíteni kedvelt fővárosukat.
Tenochtitlán, az álomváros
Amikor a spanyolok megpillantották Tenochtitlánt, ámulatba ejtette őket a látvány. A tóval körülvett város már attól a perctől kezdve az aztékok fővárosa lett, amikor a helyi törzseket alávetették hatalmuknak.
Tenochtitlán házai kőből épültek, terein számos függőkertet emeltek, a város peremén pedig zöldségeskertek biztosították a lakosság megélhetéséhez szükséges élelmiszerellátást.
A „tóvárost” korának egyik legnagyobb fővárosaként tartották számon, Cortés emberei pedig álomvárosként emlegették, amelyhez hasonlóval egyik európai nép sem büszkélkedhetett. Csodálták a vízvezetékek és hidak bonyolult mérnöki szerkezeteit, az utcákat keresztező csatornákat, és a várost behálózó széles utakat.
A lenyűgöző Tenochtitlánt azonban sajnos csak a visszaemlékezésekből és a régészeti feltárások alapján ismerjük, a spanyol hódítók ugyanis a sikeres 1521-es ostromot követően földig rombolták a várost.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Földalatti szárnyakkal bővül a spártai régészeti múzeum 12:19
- A pénzhamisítók rémálma volt Benjamin Franklin 11:53
- Donald Trump nevét kapja egy jeruzsálemi régészeti központ 11:11
- Minden eddig hittnél korábban használhatott tüzet a Homo erectus 10:29
- Japán legrégebbi vasfűrészét azonosították Fukui prefektúrában 09:57
- Járványügyi gócpontok lehettek a római katonai táborok 09:09
- Ritka római aranygyűrű került a Somerset Múzeum gyűjteményébe 08:11
- Temetkezési dísznek készültek a Silla királyság aranykoronái 07:19

















