Házaiknak is temetést rendeztek a neolitikus település lakói
2015. május 21. 16:10 MTI
Bolgár régészek 8 ezer évesre becsült neolitikus település 60 kétszintes házát tárták fel az ország délnyugati részén - olvasható a The Sofia Globe internetes portálon. A lelőhelyen kemencékre, festett agyagedényekre, valamint kagylóhéjakra is rábukkantak.
Korábban
A felfedezés Szófiától mintegy 67 kilométerre, Murszalevo falu közelében folyó ásatáson történt, ahol jelenleg a bolgár fővárost a görög határral összekötő autópálya építési munkálatai zajlanak.
Vaszil Nikolov, az ásatás vezetője elmondta: olyan kétszintes, agyagból épült favázas, 7-8 méter magas házakat találtak, amelyeket három széles és párhuzamos utca mentén építettek fel. Az egykori lakók - akik Anatóliából érkezhettek a környékre - magas kulturális szintet képviselhettek, hiszen a település ily módon történő megtervezése erős társadalmi szervezést igényelt.
A bolgár nemzeti televízió riportja szerint a lelőhelyen egy "különös prehisztorikus szokás" nyomait is felfedezték: a lakók nagy tüzeket gyújtottak a házakon belül, a magas hőmérséklet pedig "kiégette" az agyagfalakat, amelyeknek maradványai így fenn tudtak maradni az utókor számára. A feltárt helyiségekben a régészek kemencékre, liszt őrlésére használatos kövekre és festett agyagedényekre bukkantak.
A régészek arra is bizonyítékot találtak, hogy a település lakói úgy hitték, házaiknak lelkük van, ezért kisebb temetkezési gödrökben az épületek egyes darabjait elásva szimbolikusan eltemették a házaikat. Vaszil Nikolov szerint a lakók azért égethették fel végül a települést és kezdhettek új életet máshol, hogy megszakítsák az élet körforgásának aktuális ciklusát, amelyhez számos problémát, gondot köthettek.
A régészek a lelőhelyen kagylóhéjakat is találtak, amelyeket valószínűleg nyaklánccá fűztek egybe. Az ékszer a kevés olyan presztízst mutató tárgyak egyike, amelyekből az itt élők társadalmi tagolódására lehet következtetni. "Állattenyésztők és vadászok voltak, vagyis olyan emberek, akiknek gazdag kultúrájuk volt. Ők voltak az első európai civilizáció, amely életet adott a kontinensnek az i.e. 6. évezredben" - hangsúlyozta Vaszil Nikolov.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap